Tegnap egy nagyon régóta várt versenyen voltam, az idén csak mutatóba futok, eddig kb. 160 kilinél járok, de hát sajnos fáj a térdem. Így marad a bringázás, azzal próbálom valamennyire karbantartani magam.
Szóval a verseny, Nomád Baradla Underground Trail: Elsőre semmi extra, 16 kili, 2×2 km emelkedővel, a többi egy kis hullámzás. Na de a lényeg! 2 km a föld alatt, az aggteleki barlangrendszerben. Rajt Aggteleken, átfutás Jósvafőre, majd be a föld alá, 2 kili után ki, aztán irány vissza Aggtelek.
Már pénteken leutaztunk, Kopi Zoli és 3 futótárs. Este kaja, 3 sör, az utolsó már akibacival, addigra ő is megjött.
Szombatra a terv úgy nézett ki, hogy ragadok akibacira, aztán megyek vele, amíg bírom. Annyit azért még titkos tervként dédelgettem, hogy -balazst- megelőzzem, ha már csak ezért a futásért hazaugrott, legyen mit az orra alá dörgölni 🙂
Már a bemelegítésnél látszott, hogy a 3 sör nem kellett volna, pulzus az egekben, levegő alig (bár ez a 200%-os páratartalomnak is köszönhető volt), erő sehol. De legalább a térdem nem nyivákol.
A rajtnál elvétettem akibacit, így próbáltam érzésre tolni, furcsán elöl voltam a mezőnyben, de érzésre nem volt gond, igaz a pulzus 180 fölött volt folyamatosan, de ezzel nem törődtem, az előző napi 3 sör simán képes nálam ilyesmire. A lejtős vagy sík szakaszokon a tempó 4:15 körüli, a kisebb emelkedőkön is 5 percen belül toltuk. Az élmezőny – kb. 10 fő – gyorsan ellépet, én a második boly végén tanyáztam, kicsit kezdtem leszakadni, de szerencsére jött a hegy. 2 kili, végig jó kis kaptató, szépen bedaráltam vagy 6-7 futót, egyet még levadásztam pont a barlang bejáratánál egy jófajta kisívű kanyarvétellel és úgy robbantam be a sötétbe, hogy én vezettem egy kb. 8 fős kis csapatot. Reméltem, hogy úgy futhatok majd a barlangban, hogy nem megy előttem senki, így tudtam élvezni igazán a látványt. Már az első 200 méter után tudtam, hogy megérte nevezni, de aztán ahogy egyre beljebb jutottunk a barlangba hihetetlenül szép volt. Nem voltak bámészkodók, csak az üres, kanyargó folyosók előttem és a lihegő vonat mögöttem. A barlang kijáratától kb. 200m-re a rendezők elfelejtettek terelést csinálni, így nem a kijárat felé vittem a csapatot, hanem egy másik szintén kivilágított és aszfaltos úton tovább. Hirtelen vége lett az infrastruktúrának, sötétben mentünk tovább, se lámpa, se beton a lábunk alatt. Kicsit gyanús volt, mert erről nem szóltak előre, de megláttam egy kisebb futócsapatot előttünk, akiket hamar utolértünk (hála a SZESZ-es múltnak, nem sokat lassultam a teljes sötétben sem, a fejlámpa elég fényt adott). Ebben a trióban volt Kopi Zoli is, ami nagyon meglepett, ennyire gyors nem lehetek. Zúztunk tovább egy régi járatban, az ösvény követhető volt és régi, lepukkant hidak, lépcsők is látszottak, de néhány perc után kezdtünk elbizonytalanodni. Jó nyomolvasó módjára néztem a sarat, láttam még futócipő nyomokat, igaz keveset. Kb. 6 perc sötétség után kezdett gyanús lenni a dolog, hiszen már jóval több, mint 2 kilit futottunk a föld alatt, mondtam, hogy forduljunk vissza, a már morgolódó csapat azonnal hátraarcot csinált. Visszafelé még összeszedtünk vagy 7 embert, szép kis társaság futott rossz irányba. Visszaérve a kereszteződéshez, már állt ott egy rendező és mosolyogva (cseppet sem csodálkozva mutatta az utat a kijárat felé). Itt egy combos lépcsősor jött, majd ki a szabadba. Kb. 12-13 percet kóvályogtunk a barlangban, eléggé a mezőny végére sikerült becsatlakozni. A társaság egy része szidta a rendezőket, én viszont örültem, hiszen azért jöttem, hogy barlangban fussak, az ígért 2 kili helyett majdnem ötöt kaptam, kell ennél több?
Nyomni már nem volt értelme, valószínűleg nem is ment volna végig a korábbi tempó, így aztán kocogósra vettem a tempót, nyugtattam a körülöttem zúdolódokat, végül 1:33:30-cal futottam be, a táv valahol 18,5-19 kili között lehetett.
-balazs- persze simán előttem ért be, sőt nem messze a céltól a felbukkant és elszáguldott mellettem az élmezőny is, ők is rossz irányba mentek, de ők még később fordultak vissza…
Óriási élmény volt, remélem lesz jövőre is, az lenne az igazi, ha a sötét járatban futhatnánk vissza Aggtelekig.
A végén volt egy furcsaság, amit nem értettem, hiszen a befutási sorrend mellett a férfiaknál hirdettek egy „mi lett volna, ha” eredményt is az eltévedő élmenők miatt. Kaptak valami ajándékot, meg ígéretet, hogy jövőre vendégként indulhatnak.
1. A sportban nincsen „mi lett volna, ha” eredmény, nem lehet 8 kili lefutása után megmondani, hogy mi lett volna a végkifejlet 16 kilin. Nem is értem, ez hogyan merülhetett fel a rendező futók részéről és hogyan mehettek bele a résztvevő futók…
2. Igazságtalannak tartom, hogy a „kamu” dobogósok ingyen indulást kapnak jövőre, a többi rossz irányba futó pedig nem. Félreértés ne essék, nem akarok jövőre ingyen futni, egy ilyen rendezvény bőven megérdemli, hogy támogassam a nevezési díjjal, csak hát az elvek: vagy mindenki, vagy senki…
Összességében nagyon király kis esemény volt, a végén sok frissítővel (útközben nem tudom, ott nem álltam meg a frissítőnél), lelkes rendezőkkel, jó pályával, egy-két hiányossággal, amik jövőre kijavíthatók.
Jövőre gyertek ti is! Tamás Krisztián beszámolója az aggteleki versenyről.