Korai lenne még terrortámadásnak minősíteni az Egyesült Államok bengázi konzulátusa ellen végrehajtott támadást – jelentette ki hétfőn Washingtonban Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
A szóvivő szerint a folyamatban lévő vizsgálat lezárásig korai lenne minősíteni a történteket. Ezzel Nuland megerősítette a Jay Carney fehér házi szóvivő által pénteken, Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet által pedig vasárnap hangoztatott álláspontot, miszerint a történtekről még nem áll rendelkezésre elegendő információ és nincs bizonyíték arra, hogy előre kitervelt akciót hajtottak volna végre.
Rice, hangsúlyozva, hogy a pillanatnyilag rendelkezésére álló információk alapján nyilatkozik, a Fox News televíziónak vasárnap kijelentette, hogy a bengázi incidens az Amerikában leforgatott, Mohamed prófétát gyalázó film miatti, spontán tiltakozásként kezdődött. Mint mondta, a megmozdulás erőszakba csapott át, mert azt „eltérítették” A tüntetéshez csatlakozott, nehéz kézifegyverekkel felszerelt, szélsőségesekkel kapcsolatban álló személyek.
„Jelenleg nem látjuk annak jeleit, hogy ez egy koordinált terv alapján, előre kitervelt módon elkövetett támadás lett volna. Nyilvánvalóan megvárjuk a nyomozás eredményét, s addig nem akarunk elhamarkodott következtetést levonni” – mondta Rice.
Ezzel ellentétes álláspontot képviselt Mohamed Magarif ideiglenes líbiai államfő, aki vasárnap jelentette be, hogy a támadással kapcsolatban 50 embert letartóztattak. Magarif a CBS televíziónak azt nyilatkozta, hogy az elkövetők külföldiek, Maliból és Algériából több hónappal ezelőtt beszivárgott szélsőségesek voltak, akik az akciót a helyi szimpatizánsaikkal együtt előre kitervelték.
Az Arab-félszigeten működő al-Kaida magára vállalta a merényletet, az állítva, hogy azzal a szervezet második számú vezetője, Abu Jahja al-Líbi július haláláért állt bosszút. Al-Líbivel amerikai dróntámadás végzett. A terrorszervezet ugyanakkor semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá állítását.
John McCain republikánus szenátor, volt elnökjelölt, több nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „nevetséges” azt hinni, hogy az incidens lehetett más, mint előre kitervelt terrortámadás.
Egy, az interneten hétfőn közzétett amatőr videofelvétel arról tanúskodik, hogy a líbiai tüntetők menekítették ki az Egyesült Államok lángokban álló bengázi konzulátusáról Christopher Stevens amerikai nagykövetet, saját autójukkal szállították kórházba az öntudatlan állapotban lévő diplomatát, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. A felvételből, illetve a szemtanúk beszámolóiból inkább arra lehet következtetni, hogy az incidens spontán tiltakozásként kezdődött.