Nem elég, hogy elveszítették a választást, most a Fideszesek szívatják a Káli csapatot a fészekrakókkal

A „fészekrakás” mint a miskolci  szocialisták Waterloo-ja – címmel tartott kedden sajtótájékoztatót a Fidesz és a KDNP helyi frakcióvezetője.
– A szocialisták naivan azt hitték, hogy miután a fészekrakókért cserébe a miskolciak kiszavazták őket a hatalomból, kvittek lettek a városlakókkal. Azt hitték, hogy ezzel le van rendezve a történet: adtak egy nagy pofont, kaptak egy nagy pofont. Azt hitték, hogy egy választási vereség egyben a bocsánatot is jelenti a számukra, azt gondolták, hogy Canossa-járásuk véget ért. De ebben is tévedniük kellett, a miskolciak még nem nyelték le a békát, a szocialistáknak még sokáig kell Canossát járniuk, mindaddig, amíg a teljes igazság ki nem derül – fogalmazott Kiss János.

 

– Előző sajtótájékoztatónkon arra kértük Miskolc jegyzőjét, hogy folytasson le vizsgálatot annak kapcsán, hogy a kormány által elrendelt szigorítást – amelynek az volt a célja, hogy az adásvételeket és az ál-fészekrakókat kiszűrje – a Káli-korszakban mennyire vették komolyan, és mennyire tartották be. A Fidesz és a KDNP frakciója döbbenettel olvasta a jegyző kérdésünkre adott válaszát. Ebből ugyanis az derül ki, hogy Káli Sándor idejében a miskolci polgármesteri hivatal „rá sem bagózott” a fészekrakókra – tette hozzá a frakcióvezető. minap.hu