A második legtöbb bűnöző Miskolcon van az országban

Nincs könnyű helyzetben

 az a miskolci, aki meg szeretné tudni, hogy milyen a városa tényleges közbiztonsága, miután gyermekeit már évekkel ezelőtt  kioktatta, hogy ha a belvárosban a suhancok megtámadják, minden ellenállás nélkül adja át a telefonját,  a hétvégi házát már többször kipakolták, a kocsiját ok nélkül megrongálták a lakótelepen, és egyszer meg már betörtek a lakásába is. 

 

Egyre jobb a stasztika és a helyzet, mondta nemrégiben Pintér  miniszter, majd bejelentette az önkormányzati rendőrség felállítását Miskolcon, úgy, hogy az adóságokkal küszködő város közel 70 millióval támogatja  a rendőrséget. (Ez nagyjából olyan, mint amikor valaki beteg lesz, és a kórházban  közlik, hogy milyen gyógyszereket kell a páciensnek otthonról hozni.) A miniszter szerint 6.4 százalékkal csökkent a bűnesetek száma, mióta ők vannak hatalmon.
2008 és 2010 között Miskolc az ország egyik legveszélyeztetettebb városa volt, nyomott egy jobb egyenest a szocik szeme közé Zsiga Marcell (Fidesz) a parlamentben, majd rögtön hozzá is tette, hogy a kormányzat intézkedései „reményt sugallhatnak a miskolciak számára, hogy az egyik legbiztonságosabb város lehet a jövőben”.
Ez az azonban még odébb van. A rendőrség hivatalos stisztikája szerint 2011-ben Miskolcon  10 ezer főre 138 bűnelkövető jutott, amivel mi vagyunk a második legrosszabb helyzetű város. A legrosszabb Salgótarján (177), a legjobb hely Veszprém (71).