Viharos széllel érkezik a hidegfront szerda kora délután – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd esti veszélyjelző előrejelzésében.
A figyelmeztetés szerint az északnyugatira forduló szelet kísérő lökések várhatóan elérhetik az óránkénti 60-80 kilométeres erősséget is a Dunántúlon. A Duna vonalát késő délután vagy este éri el a front, megerősödő, néhol viharossá fokozódó széllel. Késő este Borsod-Abaúj-Zemplén, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is viharossá fokozódhat a északkeleti szél.
A várható viharos erősségű szél miatt tíz megyére – Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom és Pest -, valamint a főváros területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szerdára.

 

A meteorológiai szolgálat figyelmeztetésében azt írta: szerda délben, délután a Dunántúl keleti részén és a Duna-Tisza-közén, majd estétől a tiszántúli, északkeleti országrészben helyenként zivatarra is számítani lehet. Ennek során a széllökések erőssége néhol az óránkénti 60 kilométeres erősséget is elérheti, illetve – elsősorban a Tiszántúlon – késő este az egymást követő záporokból, zivatarokból helyenként 25-30 milliméternél több csapadék is hullhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható felhőszakadás miatt Hajdú-Bihar megyére szerdára elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
Az előrejelzés szerint szerda hajnalban a Dunántúlon foltokban ködre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet még eléri a 23-28 fokot, de északnyugaton már kissé hűvösebb lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.