Talán az a legrosszabb, amikor s zereted csinálni amit csinálsz (és alapvetően azt is, ahol csinálod), de nem hagyják, hogy olyan körülmények között csináld, amilyenek között szeretnéd csinálni.

 

Az csak egy dolog, hogy a „közalkalmazottság” megítélése (és lassan munkabére – ha éppen megkapják a járandóságukat – is) kezd a „közmunka” szintjére süllyedni. Az is egy dolog, hogy a közalkalmazott bértábla és a Főkefe utcaseprőinek bére közötti összehasonlításból szinte az utóbbi kerül ki győztesen.

Miskolcon tavaly indult el az őrület – ami a lehető legferdébb lejtőre lökte (például) a könyvtárat -, amikor a városvezetés előállt a farbával, hogy a városban működő kulturális intézményeket nonprofit kft-kbe szervezik ki, mert az jó lesz. Április elsejével aztán ez meg is történt — anélkül, hogy megfelelő módon átgondolták és/vagy előkészítették volna. Addig a nemkívánatos személyeket szépen eltávolították az intézmények elejéről — akit pedig nem, annak máig rezeg a léc. A helyükön maradt vezetők gyakorlatilag folyamatos parában dolgoznak, a beígért „kft-s” szabadság merő félelemből kiaknázatlan marad, nehogy valami olyat csináljanak fene nagy szabadságukban, amivel magukra vonják Kriza polgármester haragját. Azóta persze az is kiderült – nem is kellett hozzá egy év -, hogy pluszfeladat (és ezzel kapcsolatban persze pluszkiadás is) van dögivel, amelyeket mind kevesebb és kevesebb pénzből kell kigazdálkodni.

A kevesebb pénz természetesen rosszabb szolgáltatást is eredményez: kevesebb rendelhető könyv, folyóirat, lassan szétpergő számítógéppark, amit forráshiány miatt nem hogy lecserélni, de lassan még szervizeltetetni sem tudnak az intézmények.

Röpke fél év alatt a nonprofit céggé átmentett intézmények szerintem eljutottak arra a pontra, aminél lejjebb már nincs — és akkor ahogyan az már lenni szokott, az élet rátromfolt, hogy dehogynem, van. Például a bér és a tisztességes munkakörülmények elvétele után miért ne folytatnánk a dolgozók totális létbizonytalanságba való taszításával, egzisztenciális megsemmisítésével és a totális kontroll bevezetésével?

Elérték pedig ezt a nagypolitika hathatós segítségével: a megyei és városi kulturális intézmények összevonásának terveivel, így most mindenki azon agyal, hogy az összeolvadáskor vajon ki startol jobban, hiszen ha a megyeibe olvad a városi, akkor a megyeiek vannak nagyobb biztonságban — vagy vica versa. Sikeresen paranoiássá tették a munkavállalókat, akik szó szerint nem tudják reggel hatkor, hogy nyolcra mire érnek be a munkahelyükre.

A paranoiát tovább fokozza a totális kontroll bevezetése: nemrég levél érkezett a polgármesteri hivatalból, hogy a városi tulajdonú nonprofitok minden sajtó-, propaganda-, vagy nyilvános közlésre szánt anyagát előzetesen jóvá kell hagyatni a polgármesteri hivatallal. Vagyis többé nem írhatunk bármit, bármikor, csak az és akkor kerülhet ki a külvilágba, amit és amikor jóváhagytak. Ugyanakkor eljutottunk oda is, hogy a városvezetés most már teljesen nyíltan, mindenre és mindenkire való tekintet nélkül azt rak oda és ahova, akit és ahová akar — teljesen mondvacsinált dolgokra hivatkozva.

Jó úton vagyunk afelé, hogy nem hogy dolgozni, de élni is borzasztó legyen közalkalmazottként.

Kiröhögöm magam, mert régen sokat vízionáltam arról, hogy a könyvtárak előbb-utóbb kinyúvasztják magukat. Most már látom, hogy tévedtem. Nem lesz rá elég idejük, mert a politika hamarabb kinyúvasztja őket.