Egy autót próbált meg felborítani három miskolci fiatalember a Miskolci Egyetem területén a hajnali órákban. A huszonéves fiatalok úgy döntöttek, hogy döntenek, azaz egy személygépkocsit akartak fejre állítani, a triász azonban nem járt sikerrel, mindössze a jármű visszapillantó tükrét sikerült letörniük. A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított gyanúsítottakkal szemben a hatóság csoportos garázdaság miatt indított eljárást.

 

Az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei két fatolvajt vettek szabálysértési őrizetbe, míg miskolci kollégáik egy bolti tolvajt, aki kávét próbált meg fizetés nélkül kivinni egy helyi élelmiszer üzletből.
Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt hozott ideiglenes távoltartó határozatot az Ózdi és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy-egy esetben.
Egyszerű: a piros tilos!
Két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Miskolcon, az egyik súlyos sérülésekkel zárult. Ezeken túlmenően négy anyagi kárral végződő ütközés jutott a rendőrség tudomására.
A súlyos sérülésekkel járó közlekedési baleset a reggeli órákban történt Berzék belterületén. Egy tehergépkocsi sofőrje járművével balra kanyarodott a Petőfi és Tomcsányi utcák kereszteződésében. A kis ívű manőver során azonban neki ütközött egy kerékpáros nőnek, aki a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A másik eset Miskolcon történt a Baross utcában. Egy személygépkocsi vezetője a piros jelzés ellenére áthajtott a kereszteződésen, minek következtében a védett útvonalon szabályosan haladó busz hirtelen fékezni kényszerült. Az utasok közül két utas elesett, és ennek következtében könnyebben megsérültek. Mindkét közlekedési baleset körülményeit a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a megszokásból való vezetés a megváltozott időjárási viszonyoknál nem jó megoldás! Esőben, kődben jobban csúsznak a kerekek, megnő a féktávolság és a megcsúszás veszélye fenyeget. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a közlekedők fokozott óvatossággal és körültekintéssel vegyenek részt a forgalomban és tartsák szem előtt: Mindenkit haza várnak! A Rendőrség továbbá kiemelten kezeli a rendszeres közúti ellenőrzéseket, így a közlekedők a megye útjain bárhol számíthatnak rendőri jelenlétre, sebességellenőrzésre!