A lányom Karl-Marx-Stadt-ban született. Azért ott, mert családunkkal akkortájt Türingia fővárosában éltünk. Ám amikor 51 centijével és 3330 grammjával a világra jött, még nem gondoltuk, hogy ez a városnév későbbi életében mennyi gondot okoz majd. Gondoljatok csak bele, hogy az embertől életében hányszor kérdezik meg: – Született? Na, lányom válaszánál elkezdődik a fejvakarás. De erről majd, máskor!

Érdekesebb, hogy néhány éve visszamentünk nosztalgiázni kislányom születési helyére, ami – mint köztudott – közben visszakapta a háború előtt viselt nevét. Megint Chemnitz lett. Ott sétáltunk a főtéren, amikor földbe gyökerezett a lábam. Marx, igen Karl Marx fejszobra, amint a mellékelt képen is látható, változatlanul ott tornyosult korábbi helyén. Még jobban megdermedtem, amikor német barátom elmesélte, hogy a németek – egy közvéleménykutatás szerint – változatlanul történelmük öt legnagyobb filozófusa között tartják számon. Séta közben azt is elborzadva láttam, hogy a kommunista Ernst Thälmann és Rosa Luxemburg nevei is változatlanul maradtak az utcanévtáblákon. Ezek ennyire fejletlenek lennének? Ez a tőlünk történelem-átírásban messze lemaradt népség, még azt sem tudja, hogy egy ország fejlettségének legfontosabb mutatója, hogy mennyi az egy utcára, térre, iskolára, óvodára, színházra eső névváltozások száma. Ha ebben valaki lemarad, úgy jár, mint Németország: nem jut messzire. Mi bezzeg!

Ezért is voltam büszke városomra, amikor jeles fideszes országgyűlési képviselőink újabb korszakalkotó törvényjavaslatot terjesztettek a Ház elé. Ebben javasolják a névváltoztatások folytatását. Maradt még sok olyan név, amit legfeljebb a német közvélemény tűrne el, de nem ám a magyar. Olyan utcanevekben megtestesülő „kommunista kifejezésekről” már szólni sem merek, mint a Béke, Barátság, Egyetértés, Törekvés. Halkan jegyzem meg, hogy ahol az unortodox hátramenet a jelszó, ott még a Szombathelyi Haladás focicsapat neve is fennakadhat a bölcs törvényalkotók érzékeny szűrőjén. Szegény Hali!

Mindezt csak azért mondtam el, mert igaznak érzem azt a gyanút, hogy nem adták fel. Továbbra is veszélyben van a Földes neve. Csak most már nem egy ostoba városvezetés, hanem a kétharmad bosszúját terjesztik ki erre az iskolára is. Nagy dolog mondhatnánk, hiszen már kiismertük őket. Ám miközben embereknek millióinak már ennivalóra sincs pénze, rajtunk kívül egyre többen azt is kérdezik: tényleg ez a legnagyobb bajunk?