Megőrült a mentőautó sofőrje   http://autozz.blog.hu

Szeretném megosztani veletek a mai  élményemet egy ámokfutó mentőssel. Világ életemben nagyon figyelmes voltam a mentőautókkal, ha bármelyik irányból jöttek, mindig időben lehúzódtam, megálltam stb.

 

Ma az Erzsébet hídon autóztam a belső sávban, szerettem volna kb a híd közepén elkezdeni kisorolni, pont mellettem volt is egy másfél autónyi rés. Kitettem az indexet és elkezdtem lassítani, hogy beférjek, mögöttem nem jött senki, így nem okoztam gondot a belső sávban azzal, hogy lelassítottam. Ekkor a rést képző két autó közül a hátsó, egy szolgálaton kívüli araszolgató mentő, elkezdett dudálni, ismétlem nem mentem át az ő sávjába csak indexeltem, lassítottam. Dudált, majd mellém gyorsított, hogy véletlenül se tudjak besorolni, kihajolt az ablakon és vörös fejjel elkezdett üvöltözni, trágár szavakkal illetett, a felségem ült mellettem, úgyhogy egy az egybe kapta az arcába…
Ezzel nem volt vége, még arra is volt ingerenciája, hogy a tükröm letörésével próbálkozzon, tökig kihajolva a mentőautóból, eközben továbbra is folytatta az üvöltést: „letöröm a tükröd te g..i!!!”. Mindez 15 másodperc volt. Gyorsítottam, hogy eltávolodjak tőle, szerencsére be tudtam sorolni előtte. Ekkor jött az extra, miután pár sávval beljebb voltam és már kezdtem lejönni a hídról, hallom, hogy a mentős 50 méterrel mögöttem, a hangosbemondóba azt üvölti, hogy „f…szopó-f…szopó”, visszhangzott az egész környék. Biztosan nehéz napja volt, de azért szerencsém volt, hogy nem volt nála valamilyen éles orvosi eszköz, mert lehet hogy már nem élnénk.

Egyébként minden tiszteltem a mentősöknek, az illető biztosan egy klinikai eset volt…