Van egy sztorija a magyar  egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre.

 

Tisztelt Praxis blog!

Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet a blogra, az elmúlt napokat olvasgatással töltöttem, és szeretném, ha az én történetem is bekerülne a többi közé. A hálapénz témához van két aktuális élményem, élményünk. Az első saját tapasztalat. Nem műtét, nem is valami komoly beavatkozás, csak egyszerű háziorvos látogatásra került sor részemről 4-én, mivel már napok óta lázam volt és így dolgozni sem voltam képes elmenni. Nem akartam nagyon komolyan venni, így első két napban csak a házi gyógymódokkal próbálkoztam és szabadságot vettem ki, de semmi eredményt nem sikerült elérnem, ramatyul voltam. Úgy döntöttem, lemegyek az orvoshoz, és ha muszáj, kiíratom magam táppénzre.

Le is mentem, mondtam a helyzetet, jött az azonnali maroktartás, 5000, ha kiír táppénzre. Én nézek értelmetlenül, hogy most mi a fene van, rá is kérdeztem, hogy mégis miről beszél a doktor úr. Megismételte, ha táppénzre akarok menni, akkor fizessek, nem jöttem le hozzá az első napon, amikor kezdődtek a problémák, így csak akkor hajlandó kiírni, ha fizetek és még örüljek, hogy csak ötezer. Hát én dobtam egy hátast és nem a pénz miatt, hanem a pofátlanság miatt mondtam, hogy akkor hagyjuk az egészet, inkább terhelem még pár napig a szabadságkeretemet, írjon fel valamit, ha már ott vagyok. Hát nem írt fel semmit, mondta, hogy szedjek lázcsillapítót és hogy erre a megfázásra (?) jók a vény nélkül kapható cuccok is. Na itt fogyott el a türelmem és miután kifejtettem a véleményem, dühömben bevágtam az ajtót és hazamentem ledőlni. Még majd egy hétig nyomtam az ágyat, talán, ha kapok valami tényleges gyógyszert, hamarabb végzek a betegséggel.

Másik édesanyám esete. Ő nálam sokkal sűrűbben kénytelen orvosokhoz járni, van gond sajnos a szívével, valamint az ízületeivel. na, nála például havi 10-15 ezer forint is elmegy hálapénzre és ő ott is ad, ahol nem várják el ennyire pofátlanul. Mellesleg a gyógyszerei is egy kisebb vagyont tesznek ki havonta, és a kis nyugdíja, na az nem igazán elég semmire, így amennyire tudom, én is támogatom. Persze nem szívesen adok arra, hogy az a pénz sokszor minden ellenszolgáltatás nélkül mások zsebébe vándoroljon, de tehetetlen vagyok, mert hiába mondom neki, hogy csak akkor adjon, ha valóban érdemes rá, aki kapja, egyszerűen a falnak beszélek. Meggyőződése, csak akkor látják el tisztességesen, ha fizet érte. Talán nem is téved ebben és ez az igazán szomorú. Egy kis öreg hölgy inkább otthon maradna a fájdalmaival, nyűgjeivel, ha épp nincs pénze, mert fél. Fél, hogy nem látják el, hogy megsértik, lenézik, megalázzák, emberszámba sem veszik. Rengeteg története van, amikről akár könyvet is lehetne írni, így megértem őt. De azon el kéne gondolkodni, hogy valószínűleg nem ő az egyetlen, aki így gondolja és vajon hányan lehetnek, akik ezért nem is tudnak megfelelő ellátáshjoz jutni?

K. Imre