Négy nap alatt mintegy százezer embert fogadott a 16. Csabai Kolbászfesztivál, megteltek a szállodák, panziók és kollégiumok Békéscsabán, Gyulán és a környező településeken, teltházzal üzemeltek a kitelepült vendéglők, sörözők és borozók.

 

Minden eddigit felülmúló volt az érdeklődés, péntektől hétfőig a vártnál is többen látogattak el a rendezvényre – mondta Hégely Sándor fesztiváligazgató a Csabai Rendezvényszervező Társaság képviseletében.

Az idei rendezvény volt az első, amelyen a gasztronómiai attrakció, a csabai kolbász köré a fesztivál minden napján sikerült vonzó kulturális programkínálatot nyújtani a közönségnek. „Magyarország legjobb művészeit és előadóit hoztuk Békéscsabára” – közölte Hégely Sándor. Hozzátette: a fesztiválon több száz ember dolgozott a színvonalas szolgáltatás érdekében.

A fesztivál érdekességeit részletezve az igazgató kiemelte a kolbászgyúró verseny hangulatát. A gyúróversenyen a hagyományos csabai mellett nagyon sok tájjellegű kolbász készült, ezeket az ország különböző pontjairól és a határon túlról érkező versenyzők készítették. Az idei év kuriózuma a kengurukolbász volt, amelyet Békés város csapata készített el vendégük, John Griffin, Ausztrália budapesti nagykövete segítségével.

Óriási volt a részvétel az esti nagy koncerteken, ahol mások mellett a Quimby, a Magna Cum Laude, a Budapest Bár és a Gringo Star zenekar lépett fel Geszti Péterrel. Nagy sikert aratott a gyermekek körében a Békéscsabára települt Csodák Palotája.

Sok család kereste fel a rendezvényt hétfőn is: az utolsó napon az éttermekben és a standokon a vendéglátósok féláron adták a csabai hurkát, kolbászt.