Lázár János részvétét fejezte ki

„A legnagyobb tragédia az,  hogy meghalt egy ember” – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a szerda reggel történt balesetével kapcsolatban.

 

A Lázár Jánost szállító mikrobusz és egy személyautó az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a főváros felé vezető oldalon, a 107-108-as kilométerszelvény között karambolozott szerda reggel. A baleset következtében a személyautóban utazó nő meghalt. Lázár János és a mikrobusz vezetője könnyebben sérült.

„Nem tudom kifejezni az együttérzésnek, a részvétnek azt a fokát, amely vissza tudná adni, amit gondolok, amit érzek. Meg fogom keresni a családot, és amiben tudok, igyekszem majd segíteni nekik” – mondta.

A baleset részleteiről nyilatkozva az államtitkár elmondta: a kilenc órakor kezdődő kormányülésre tartott Budapestre otthonából, Hódmezővásárhelyről. A Miniszterelnökség egyik kisbuszában – hátul ülve, bekötve – utazott, amelyet sofőrje vezetett, akivel évek óta együtt dolgozik, és aki kiválóan képzett járművezető – fejtette ki.

„Én olvastam, egy kormányanyagon dolgoztam, amikor Kecskemét közelében felkiáltott a gépkocsivezető, hogy itt az út közepén egy autó. Felnéztem, s már ütköztünk is”, a kisbusz pedig az árokban kötött ki – idézte fel a történteket. „Nem tudom, hogy került az út közepére az az autó. Ez tisztázatlan, a hatóság feladata kideríteni.” Az ütközést követően a sofőrrel együtt kiszálltak, majd odamentek a személyautóhoz, hogy megnézzék, tudnak-e segíteni.

A mentőszolgálat később őt és a sofőrt is kórházba szállította, ahol alkoholszintet is mértek, amelynek eredménye mindkettejük esetében nullás volt – közölte.

„Őszinte részvétem a magam és a sofőr nevében is” – zárta szavait Lázár János.
A Kormányszóvivői Iroda szerda reggel közölte, hogy az államtitkárt szállító jármű balesetet szenvedett