Lemond siklósi alpolgármesteri  címéről Varga Tamás, a Tenkes-hegyi város fiatal fideszes politikusa, aki a máriagyűdi (siklósi egyes) egyéni választókerületből került be a testületbe – értesült a Dunántúli Napló.

 

A bama.hu-n olvasható cikk szerint Varga Tamás megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy a döntés megszületett már a fejében, de az okokról csupán annyit szeretne most mondani, hogy kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot külföldről, az idegenforgalom területéről, ott folytatja majd karrierjét. Amúgy sok szakmával, egyebek mellett felszolgáló, szakács, webfejlesztő és idegenvezetői végzettséggel is rendelkezik, korábban saját étterme is volt.

A Fidesz siklósi csoportjának vezetői feladatait is ellátó politikus a siklósi elnöki posztról is lemond, de a siklósi képviselői mandátumát egyelőre biztosan megtartja. A lapnak azt mondta: nem fog visszaélni azzal, hogy a törvény szerint évente elég csak egyszer megjelennie valamelyik testületi ülésen ahhoz, hogy a mandátumot ne veszítse el. Varga Tamás kijelentette, szándékai szerint nem szakít végleg a pártpolitizálással sem, a jövő terveiről azonban többet nem mondott. A lapnak elmondta, hogy Marenics János polgármesterrel is közölte már döntését, aki meglepődött, de tudomásul vette azt.

A Dunántúli Napló azt írja: Komlón el is olvadhat a kormánypárti többség, ha két fideszes képviselő, Simon János és Mink Ernő lemondanak. Mindketten külföldön dolgoznak már. A lap szerint Harkányban is van olyan képviselő, Vida Ernő, aki megválasztását követően vállalt munkát külföldön. A független, de jobboldali kötődésű orvos-jogász végzettségű Vida Németországban vállalt munkát orvosként.