Fáradt és töltés nélküli. Ez volt jellemző mind a Békemenet céljára és értelmére, vagyis Orbán Viktorra, mind a műsorra, mind a közönségre. Maga az egész esemény a jó idő miatt hangulatosnak azért hangulatos volt.
Túl azon, hogy mit gondol az ember azokról a gyerekekről, akik az általános iskola előtt tüntetnek az osztályfőnök mellett, még egy Békemenetnek is kell valamiféle töltés és központi téma, Orbán Viktor szeretetén felül. Az idei eseményt az tette annyira fókusz nélkülivé, hogy láthatólag nem akadt ilyesmi. Még leginkább az EU fikázása volt ilyesminek nevezhető, de egyfelől nehéz túl hevesen gyalázkodni olyan tízezrek előtt, akik az EU-ban síelnek minden évben kétszer, a gyerekük európai egyetemre jár és ők maguk is euróban teszik félre a vastartalékot. Másfelől nem is volt ez olyan igazi, orbános, jól elengedett, teleszívű fikázás, inkább ügyeskedő PR-morgás, hogy azért a végén se a törzsközönség se az IMF-EU-küldöttség ne menjen haza.
A közönség összetétele pont olyan volt, mint a vasárnap délelőtti tömegé egy divatosabb budai templom előtt a nagymise után: túlnyomó részben nyugdíjaskorúak, majdnem nyugdíjasok és negyven pluszosok, húsz pluszos-harmincas elvétve, fiatalabbak igen, mert őket hozták a szüleik.
A vonulás kellemes volt, mindenki élvezte, a Parlament előtti műsort már kevésbé. Mivel nem volt igazi ellenség, nem volt mire felfűzni a műsort, ami belefulladt az értelmetlenül hosszú és unalmas zeneszámokba. Az agymosott tömegről fantáziáló Orbán-fóbiások kedvéért mondom, hogy egész sokan haza is mentek a mester fellépése előtt. Pedig itt aztán tényleg a szerelmesek gyűltek össze-írja az index.hu-n Szily László.