Az első igazi alapozásom 2007. telén kezdődött. A Bécs-Budapestre készültem egyéniben. Lelkes Guszti segített, ő írta az edzéstervemet, ami akkor nekem még igencsak nehéznek bizonyult az átlag 100 km-es hetekkel. Utálom a hideget, a ködöt, az esőt a szelet, brrr…. Ha három ilyen telet végigcsinálsz, nagyon erős leszel, mondta akkor Guszti. Hááármat??? Örülök, ha ezt az egyet túlélem. Ha nem futnék azóta is, ki sem dugnám a fejem ilyen hidegben. Sokszor ábrándozom arról, inkább a kandalló előtt kellene olvasgatnom, tejszínhabos kakaót kortyolgatva. Mi a fenének csinálok mást? Futócipő, hideg, amúgy is fagyos testemen a bevizezett pulzuspánt… Itthon kellene maradni…
Ma úgy tűnik vége lett a vénasszonyok nyarának. Fáradt vagyok, későn feküdtem, korán keltem, odakinnt nem akar felszállni a köd. Semmi kedvem menni, inkább iszom még egy teát. Sokáig nem húzhatom az időt, mert várnak a betegek. Na jó, indulás. Hány hónapot is kell túlélni? Március közepén már jobb lesz. Akárhogy is számolom az közel 5 hónap.
Elindulok. Egyiket a másik után, szinte magától működik a testem, tudja mi a dolga. Másfél kili után már nem fázom, sőt lassan átnedvesedett az alsó pólóm. Nincs is hideg. Hmmm… Isteni illata van az avarnak, még az aszfalton is érzem, de jó! Már inkább suhanok. Fülemben dübörög az új Ákos album. Az előírt pulzuszóna tetején táncolok. Érzem, hogy pumpál a szívem. Te jó ég, hiszen imádok futni! Az utolsó 10 percet meg lehet tolni. Szinte éhezve várom, hogy eljöjjön. Igen! Ráhajolok és tempó!
Levezetés előtt megállok egy kicsit. Fülig ér a szám, hazakocogok. Otthon meg lehet inni a habos kakaót.
Talán lesz erőm végigcsinálni ezt a telet is. Persze, kicsit nyűglődök majd indulás előtt, de nem tudok már enélkül létezni.