Szombaton valamennyi, etnikai  hovatartozása miatt fenyegetett, megtámadott emberre emlékeztek a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat által szervezett rendezvényen.
Délben vetítéssel kezdődött a megemlékezés, ami a cigányok kirekesztését, esetenként önszegregálását mutatta be képekben, 1920-tól kezdődően, aztán filmvetítés következett. Ezt követően a megjelentek újra átbeszélték a történteket, azt, hogy mi vezetett idáig, és hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy még hasonló se történhessen meg a jövőben.
Sötétedés után az Árpád úton elhelyezett Roma Holokauszt Emléktáblánál gyújtották meg az emlékezés lángjait. A megemlékezésen ünnepi beszédet és verset mondott Glonczi Ernő antropológus, költő, majd a szendrőládi Cursillos Kórus és a Romano Teatro Cigányzenekar adott rövid műsort. boon.hu