Leütött egy nyugdíjas újságírót  Barna János, a Nógrád megyei közgyűlés fideszes alelnöke – legalábbis ezt állítja a sértett, Tresó Gábor, aki az eset miatt hétfőn feljelentést tett a balassagyarmati rendőrkapitányságon.

 

A korábban a Palóc Krónika és az Ipoly Hírnök című helyi lapokban dolgozó 58 éves férfi tudósítónknak tegnap azt mondta: október 29-én hétfőn este az egyik balassagyarmati, Ady Endre úti szórakozóhelyen tartózkodott, s elmondása szerint üdvözölni akarta az ide két fiatalember társaságában megérkező alelnököt, amikor az se szó, se beszéd nekiesett, s többször megütötte.

A bal kezét egy negyven évvel ezelőtti vonatbaleset miatt csak korlátozottan használni tudó nyugdíjas férfi védekezni sem volt képes, mint mondta, a bántalmazás miatt az eszméletét is elveszítette. Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, ahonnan egy hét elteltével, november 2-án távozott. Az ütések következtében eltörött az orrcsontja, megsérült az egyik szeme, a fején is seb volt, a bordáján és a medencecsontján pedig vélhetően rugdosástól származó bevérzéses nyomok.

Tresó Gábor, miután kiengedték a kórházból, megtette a rendőrségi feljelentést, a látleletet is benyújtotta, s bántalmazójaként Barna Jánost nevezte meg. Tresó Gábor kérdésünkre azt mondta: nem emlékszik konfliktusra, amely miatt ellentét feszült volna közte és a megyei alelnök között, sőt, szavai szerint egy hónapja az utcán cukorral kínálta meg Barna Jánost, amit ő készséggel elfogadott.

 

Horváth Zsófia, a Nógrád megyei rendőr-főkapitányság sajtóirodájának munkatársa tegnap az üggyel kapcsolatos kérdésünkre azt válaszolta: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a hírt, s időt kért a részletesebb tájékoztatásra. Később közleményben tudatta, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi törvény személyes adatokra vonatkozó szakaszai alapján nem áll módjukban tájékoztatást adni-írja a nol.hu