Megszerették, mert szeretetreméltó. Szeretetreméltó, mert kötődsz hozzá. Kötődsz hozzá, mert történelme – a tiéd is.
Itt röppent először nyakadba kedvesed, itt tettetek együtt lakatot a Szerelmesek hídjára. Itt fagyizott totyogó gyermeked egy verőfényes délelőttön. Itt kortyoltad barátaiddal életed sörét egy forró nyári délutánon. És ide hoztad rokonaidat: megmutatni, hogy ez a város, már nem az a város! És figyelted arcukon a meglepetést: jéé, tényleg nem az!
Nem tudni, hogy mi a titka. Talán a lépcsők, a teraszok, a vízfüggöny mediterrán hangulata*? Az eredendő bűnre csábító almák? Az eleven és a bronzba öntött miskolci lányok szépsége? Vagy netán a zúgón átbukó patak susogása, mely Lillafüredről bukdácsol az Óda verssoraival?
De az igazi titkok, mint tudjuk, megfejthetetlenek.
Mindenesetre hely lett. Szerelmesek, barátok, ismerősök, turisták találkozóhelye. No és természetesen rendezvényeké. Itt olvadoztak a gyönyörűségtől a Kocsonyafesztivál jégszobrai, itt dübörgött az akkor még Európa-hírű Operafesztivál. Itt varázsolt a Miskolci Egyetem a Kutatók éjszakáin és sorolhatnám…
Nem véletlenül fedezték fel a politikai pártok is. Ide szervez, a helyszínt annak idején csak egyszerűen „gödörnek” tituláló Fidesz. De a Jobbik sem látja visszásnak, hogy itt beszéljen a közpénzek elherdálásáról. Nem tűnik fel nekik, hogy közpénzen épült téren fröcsögnek.
A hetedik születésnapját ünneplő Szinva teraszt azonban mindez nem zavarja. Tudja, hogy emberek jönnek, mennek, feltűnnek és eltűnnek! És amíg világ a világ, sok víz folyik még le a Szinván!
*Csorba Piroska-Fedor Vilmos: Miskolci legendák