Kriza Ákos miskolci polgármester nemrégiben azt nyilatkozta, az előző időszakban főleg látványberuházások épültek Miskolcon. A kormányközeli Heti Válasz szerint Miskolcon nem látványberuházásokra költötték a pénzt (a szocialisták). Ime a cikk. Kinek van igaza?
Az összeomlás határán – mire költötték a városok a bankhiteleket?
Mélygarázs, városközpont, fürdő is szerepel a hitelből fejlesztő, s emiatt csődközelbe jutó önkormányzatok listáján. Ennek ellenére alapvetően nem wellness-vállalások miatt halmoztak fel 1200 milliárd forint tartozást az önkormányzatok, hanem kötelező közoktatási, szociális feladataik miatt. A kormány adósságátvállalási programja majd’ kétezer települést érint.  

 

Idővel egy politikusi karrier legszebb pillanatait is meg lehet bánni. Manapság alighanem tucatszámra akadnak olyan településvezetők, akiknek álmatlan éjszakát okoz az elmúlt években mazsorettekkel és rezesbandával felavatott új fürdő vagy renovált városközpont. Nem kelt lába a fejlesztéseknek, csak éppen az azokhoz felvett hitelek lehetetlenítették el sok város gazdálkodását. A válság előtt jó ötletnek tűnt a pénzszerzés ezen módja, ám a külföldi devizák árfolyam-ingadozásai, a gazdasági válság, az önkormányzati rendszerből való forráskivonások miatt mára szinte elviselhetetlen terhek nehezednek a településekre.

A fentebbi leírás és a közvélekedésben elterjedt nézet persze leegyszerűsítő. Nem minden bankhitel és svájcifrank-alapú kötvénykibocsátás célja volt szökőkút és fürdő építése; az adósságspirálba került települések különböző stratégiákat követtek. Egyrészt iparági számítások szerint az elmúlt tíz évben körülbelül százmilliárd forint értékben fejlesztették a hazai fürdőket, miközben az idei év közepén több mint 1200 milliárd forintra rúgott a magyar önkormányzatok tartozásállománya (ennek hetven százalékával bankoknak tartoztak a falvak és a városok). Másrészt presztízsberuházások az esetek többségében inkább uniós támogatásból épültek, a legnagyobb adósságot felhalmozó vidéki nagyvárosok (például Pécs, Miskolc, Debrecen) nem elsősorban látványra költötték a pénzt. Hanem kötelező, kisebb részben önként vállalt közoktatási, szociális és kulturális feladataik ellátására. Heti Válasz cikke