Mielőtt továbbhaladnék a mai sétámmal, szeretnék említést tenni Miskolc régi és új HANGJAIRÓL. Egy nagyváros életéhez hozzátartoznak annak hangjai is, ami azt a települést jellegzetessé, élővé, és lüktetővé teszik. Legelsőként írnék az Avasi, gyönyörű szép gótikus stílusú Református Templomról, amely a belváros legrégebbi épülete, a 16-ik századból. S ennek a különálló faharangtornyából a negyedóránként hallható szép harangjátékát emelném ki. Ez a dallam városunk legjellegzetesebb hangja és zenéje, ami már nagyon régóta szól, a város többi templomának harangjaival együtt, amelyek még ma is léteznek és élnek. A második jellegzetesség, ami már csak a múlté, a rendszerváltás óta megszűnt iparóriás, a vasgyár hívó hangja. Amióta csak vissza tudok emlékezni már gyermekkoromtól kezdve, minden műszakváltás környékén: reggel 6 órakor, délután 14 órakor és este 22 órakor megszólalt a gyár dudája, figyelmeztetve az ott dolgozókat a műszak végére ill. a kezdetére, mivel 24 órás folyamatos termelés folyt. Ennek a dudának az öblös, búgó hangja beterítette az egész várost, szinte mindenhol hallható volt. Hasonlítani tudnám ezt az észak-afrikai és a közel-keleti muszlin országok minaretjeihez, ahol is a müezzin hívja imára az embereket, napi öt alkalommal. Régebben a müezzin élő szava kérte ezt a hívőktől, amely úgy kezdődik, hogy „Allah ho akbar…”, azaz, „Isten a legnagyobb…”. Ma már a technika teszi náluk is ugyanezt, de hallható az egész város területén. A mi dudánk már régen elhallgatott, és sajnos mindörökre. Nincs is kiket hívni már, nincs is hova és nincs is miért. Harmadikként megemlíteném az előző blogomban írt régi, kedves, öreg villamosok csengőinek a hangját, amelyet szintén gyakran lehetett hallani, a sok rakoncátlan ide-oda átfutkosó gyalogosok figyelmeztetésére, hogy vigyázat!! Ritkán ezt még ma is hallhatjuk tőlük, ha nagyon muszáj ezt tenniük, de ma már ez nem jellemző, mert az úton-útfélen elhelyezett közlekedési lámpák jobban beszabályozzák a közlekedést. Negyedikként, amit szintén nem hallunk már, ez még a 70-es években is jellemző volt, az autók sokaságának a dudáit, sőt az ekkoriban divatossá vált különböző zenéjű dallamkürtök hangját sem. Evvel akkor, sokan kérkedtek is ám. Hasonlóan a villamosokhoz az autódudák hangjai is, és az autóbuszoké is rendszeres hangjai, „zenéi” voltak városunknak. De végül is ez, már másutt is így van. Ma már csend van, ezek a hangok elhallgattak, és ha egy város már csak szinte némaságban él, az a benne élők szomorúságáról is árulkodik. Elfogyott a sétáló tömeg is a városban, megszűnt a lüktetés, csak magukba forduló, reményt vesztett, kedvetlen emberek intézik gyors tempóban a lerendezendő ügyeiket, és sietnek haza.
A város ILLATA, SZAGA? Ma már nincs és ez jó, de a rendszerváltásig amíg működtek a gyárak, a nagyüzemek addig bizony volt. Legfőbbként az L.K.M.-re volt ez jellemző. Az vasgyártás mellékleteként felgyülemlett ipari szennyet a Szinva patakba eresztették, s ennek a szép kis pataknak az élővize hosszú évtizedekre holttá vált. Minden élővilág kipusztult belőle. Kimondottan büdös volt, ahogy a közelébe érve ezt tapasztalhattuk is. Kátrányszag?..vagy hasonló? A színe pedig sötét, zavaros, rozsdabarna volt. Majd a későbbiekben ezt a szégyent részben letakarták a belvárosi szakaszban. Ma már lassan feléledt halotti állapotából a patakocska, de helyette viszont meghalt a nagyipar. Vagy a Hejőcsabai Cementgyár, amely hosszú évekig beterítette a lakókörnyezetet hófehér cementporlepellel, amíg be nem építették a szűrőberendezéseket.
A város SZÍNE? Ma már színesedik a város ami igen pozitív, de jóval a rendszerváltás előtti időkben sajnos, minden egyformán szürke, elhanyagolt, lerobbant, és jellegtelen volt. Végezetül az érzékszerveinkre gyakorolt ráhatások után azt mondhatom, hogy valamit mindig fel kell áldozni a múló idő „oltárán”, csak az a kérdés, hogy a végén mégis mi is lenne az igazán fontosabb?? Nehéz kérdés, de még nehezebb a reá adható válasz.
Sétámat folytatva a Kondor Béla utcán lévő Református Temetőhöz érkeztem. Ez a sírkert elég nagy területen fekszik, és szépen rendezett, karbantartott, zöldövezeti temető, békés nyughely az örök álmukat alvóknak. Városunkban összesen 34 temető található. Diósgyőrben találkozhatunk még az evangélikus temetővel is.
Mellette a Béke utcában a „Nyitott ajtó” Baptista Gyülekezet épületét találhatjuk. „A gyülekezet története 1894-re vezethető vissza. Az evangélium a hajdúböszörményi gyülekezetből érkezett Miskolc irányába az 1890-es évek elején. Ekkor ennek a gyülekezetnek 88 misszióállomása volt, többek között Diósgyőrben, Szirmán és Miskolcon. 1895-ben 7, 1896-ban pedig már 19 bemerített tagja volt Diósgyőrben. Az un. szocialista időszakban a gyülekezetek rendületlenül szolgáltak és igyekeztek túlélni ezt az időszakot. Mint majdnem minden baptista gyülekezetnek a diósgyőrinek is volt zenei élete, amivel hangsúlyosabbá tudták tenni az evangélium hirdetéseit. A csaknem megszűnő gyülekezet életében az elmúlt években változás történt. Új alapokról indulva kezdtek el felépíteni egy új, modern közösséget. A Diósgyőri Gyülekezet ismét önálló lett”. (forrás: diósgyőr.lap.hu). Én nem tartozom ehhez a közösséghez, de nagy tiszteletet érzek irányukban, mert ha itthon, vagy bárhol a nagyvilágban katasztrófa történik, vagy mélységes a szegénység, járványok, s éhezés sújtja a népet, ők ott azonnal megjelennek és az adományaikból begyűjtött segélycsomagokkal elsők között segítenek. Kell e ennél humánusabb gondolkozás?
Ahogy sétálgatok Diósgyőr főútvonalán a Kiss Tábornok utcán, de akár jóval beljebb is, szép, rendezett, felújított, vagy teljesen új épületeket látok, magánházakat, némelyikük alatt különböző kis üzletekkel, amik gyönyörködtetik a szemet. Élhető és szép városnegyed. Ezen a területen az utak és a járdák is többnyire jó állagúak, ami sajnos nem igazán mondható el a város többi, jóval nagyobb részéről. Most pedig elérkeztem a Diósgyőri Lakótelep panelépületeihez az Árpád útra. Ezt a lakótelepet 1970-től kezdték felépíteni és 1974-re be is fejezték. Igen érdekes, két kígyózó alakzatban ( „S” forma) szorosan egymáshoz épült, tízemeletes panel sorházakat láthatunk. Utalnak a Bükk hegység vonulatára, és így illeszkednek be a környezetbe. A környék természeti adottságai révén gyönyörű, és tiszta jó levegőjű. Távol már a város forgalmas útjaitól, és az ottani gyakori szmog problémáktól is. Akik itt élnek még ha panelépületekben is, sokkal jobban érezhetik magukat a belváros, és az avas-dél betondzsungeleiben élőknél. A Kuruc utca mögött, kicsit távolabb a Pecér völgyi pincesorokkal találkozhatunk. Sajnos azonban itt is elmondható az, hogy ennek a lakótelepnek az északi végében lévő hétvégi házas övezete, Miskolc szintén legfertőzöttebb területeivé süllyedtek le, a gettósodás és a bűnözés tekintetében. Mielőtt megépítették volna ezt a lakótelepet, ezeknek a helyén is hasonló földszintes családi házas beépítés volt, mint a megmaradó környezetében.
A lakótelepen a Fülep József utca 11 szám alatt a városunk egy másik Gyermekotthona található. Az Árpád út elején a főútvonal mentén az O.T.P. Bank B.A.Z. megyei központjával és az épületkomplexumban Szolgáltatóházzal találkozhatunk, amelyben helyet foglalnak még különböző intézmények és üzletek is.
Mellette az Ady Endre Kulturális és Szabadidőközpont diósgyőri városrészének önkormányzati fenntartású művelődési intézménye székel. Ennek a Művelődési Háznak a gondozása alá tartozik a Vasgyári Közösségi Ház is 2000-től, ahol különböző nyugdíjas csoportok vehetik igénybe a vörös téglás épületet a Vasgyári úton. A Művelődési Ház igen széleskörű programokkal, rendezvényekkel kényezteti el az érdeklődőket.
Most pedig elérkeztünk a diósgyőri volt pálos kolostorhoz, amelynek története a régmúltba vezethető vissza. „A szentléleki pálos kolostort mindenki ismeri, arról viszont kevesen tudnak, hogy Diósgyőrben is volt egy középkori pálos kolostor, ami olyan fontos volt a település számára, hogy a nevét is neki köszönheti. Egész pontosan, a pálosok kertészeti tevékenységével, munkájuk nyomán lett Győrből, Diós-Győr. A kolostor és főbb épületei a mai Erdész utca – Köln utca – Árpád út – és Hegyalja út által határolt területen voltak. A kolostort a 14-ik század elején alapították. A forrásokból arra lehet következtetni, hogy az épület 1304-ben már állt. Ákos István nádor alapította és haláláig támogatta is a kolostort, ahol kódexmásoló műhely is működött, és a misekönyvet, amelyet az avasi templom részére készített egy bizonyos László mester, ma az Egri Levéltár őrzi. A középkorban az uralkodók kedvelték a pálosokat, több adományt és kiváltságot is kaptak. Az aranykor 1526-ig tartott, s ekkor Serédy Gáspár (Ferdinánd híve) feldúlta a kolostort, majd 1549 körül Balassa Zsigmond elpusztította a rendházat és elfoglalta a birtokaikat. Az újabb rövid virágzás a 18-ik században következett be. 1739-1742 között újjáépítették a kolostort, immár barokk stílusban. A kolostor a középkorhoz képest szerényebb lehetőségek között élte az életét, míg 1786-ban II. József a „kalapos király” feloszlatta a rendet, a kolostor épületeit pedig innentől kezdve az Erdőgazdaság használta. Jelenleg is az ő tulajdonukat képezik. 1936-ban, majd 1939-ben az épületet tiszti lakká építették át, egyes részeit lebontották. 1973-ban még állt a kolostorkertben a korabeli istálló és a kocsiszín, ma már ezek sincsenek meg. Ekkor a majláthi lakótelep építésének megkezdése előtt régészeti feltárások folytak a területen. A templomot a régészek nem találták meg, rábukkantak azonban egy négy helyiségből álló lakóépületre , amelyet valószínűleg tűzvész pusztított el. Az ásatás gazdag leletanyaga megtekinthető a vár északkeleti tornyának múzeumában, ahol a Vártörténeti Múzeum emeletén a kolostornak állítanak emléket. Itt látható a Diósgyőri Madonna nevű gótikus szobor is. Sajnos „ideiglenesen” visszatemették a romokat, újabb ásatásokra azóta nem került sor”. (forrás: Tutorial On-Line portál és Miskolc. Blog).
Mai sétám utolsó helyszíne az Árpád út 126 szám alatti Máltai Szeretetszolgálat épülete. „A hit védelme és a szegények istápolása” ez, több mint 900 éve minden Máltai Szervezet jelmondata. 1987-ben a Németországban élő Csilla Frfr. von Boeselager bárónő és Kozma Imre plébános ( Máltai Lovag cím tulajdonosa) közös összefogása által a bárónő Magyarországra küldött adományait kórházakba, idősek és beteg gyermekek otthonaiba, vagy a nélkülöző családokhoz való eljuttatását e közösség tagjai vállalták. Feladatukhoz tartozik a hajléktalan embereket gondozó hálózat kialakítása, a beteg, magányos emberek gondozása, testi és szellemi korlátozottságban élő emberek segítése, a folyamatos megélhetési gondokkal küzdő, kilátástalan helyzetű családok felkarolása stb. Az adományok mögött több ezer jó szándékú ember szervező és gyűjtő munkája áll”. (forrás: a Szeretet Szolg. honlapja). Hasonlóan a baptistákhoz ők is igen elismerést érdemlő humánus munkát végeznek.
Legközelebbi sétám helyszínei Alsó – Felső Majláth, és Berekalja városrészek lesznek, amelyek után elhagyom a nagyvárost, és innentől kezdve még a városhoz tartozó gyönyörű természeti környezetben fogom a sétámat folytatni. Remélem, hogy velem fognak tartani akkor is, amelyben őszintén reménykedem. Előző sétáim helyszíneinek a leírásait megtalálhatják ezen újság oldalán, a blognevemen.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog