A nyomtatott újságok végét jól jelzi, hogy az Egyesült Államokban a teljes nyomtatott médiában nem költenek már el annyi pénzt a hirdetők, mint a Google szöveges hirdetéseiben. 2012 első félévében először fordult ugyanis elő, hogy az amerikai napilapok és magazinok együttes reklámbevétele alacsonyabb volt, mint a Google reklámbevételei. Míg a sajtó 19,9 milliárd dollárt kapott, addig a keresőcég 20,5 milliárdot kapott.

 

A helyzetet azért árnyalja, hogy a Google AdSense világméretű bevételeit vetette össze az amerikai nyomtatott sajtóban megjelenő reklámok árával. Ráadásul a nyomtatott sajtó klasszikusan nem csak reklámokból él, hiszen a tartalomért az olvasók is fizetnek