Erre célozgatott Miskolc polgármestere, amikor szóba került a közgyűlésen a holdingos vezetőnek bérelt új autó ügye.
Éppen a miskolci önkormányzat novemberi közgyűlésének napján, csütörtökön írta meg a Blikk, hogy a Miskolc Holding néhány hete egy 6-7 millió forintos alapárú Skoda Superbet bérel a cég vezérigazgatójának, Pálffy Kingának. A tranzakció az MVK Zrt.-n keresztül fut. A lap megkeresésére a Miskolc Holding nem árulta el, hogy mennyit fizetnek ezért havonta, arra hivatkozva, hogy ez üzleti érdekeket sértene.

 

Bazin Géza szocialista képviselő a közérdekű kérdések, bejelentések napirend keretében szóvá is tette, hogy már megint a Miskolc Holding ügyeiről cikkez a legnagyobb példányszámú napilap, illetve arról, hogy dr. Kriza Ákos polgármester is lecserélte nemrégiben a szolgálati autóját. Reményét fejezte ki: ha már ilyen jól áll az MVK Zrt., hogy a Holding vezérigazgatójának bérel autót, akkor hamarosan csökkeni fognak a buszjegyek, bérletek árai is.

Hozzászólására dr. Kriza Ákos úgy reagált: most már érti, hogy mi a „hazugságok forrása”, kik küldözgetnek „hülyébbnél hülyébb információkat” a sajtónak. Kijelentette, hogy az általa korábban használt Volkswagent, melyet az előző polgármester használt, azért kellett lecserélni, mert annak drága volt a fenntartása, a szervizelése.

A Pálffy Kinga által használt autóval kapcsolatban hangoztatta, alig havi 10 ezer forinttal fizetnek többet a Skoda Superbért, mint a korábban bérelt autóért, amelynek szintén magasak voltak a fenntartási költségei. (Korábban elhangzott, hogy Pálffy Kinga kocsija állanóan elromlott.)

Arról, hogy mennyiért bérlik a Skoda Superbet, arról, hogy mennyiért bérelték az előző autót, arról, hogy mennyit sikerült – állítása szerint – spórolni az általa már lassan egy éve használt új polgármesteri autóval, semmit sem mondott-írja a minap.hu