Kreutzer Lászlót hat hónapra kitiltották a DVTK stadionból. A szurkolót azóta egyszer már újra meghallgatta egy nyomozó, valamint három barátját is, akik ugyanazt vallották, mint Kreutzer László.
– Kértem azt is, hogy mutassanak egy videofelvételt, ami bizonyíthatná, hogy én voltam, vagy éppen azt, hogy semmi közöm az egészhez, de azt a választ kaptam, hogy nincs, mert törölték – folytatta a 38 éves szurkoló, aki azt elismerte, hogy a találkozó közben fogyasztott sört, ismerőse ugyanis megkínálta, de dobást nem követett el. boon.hu