Hajdú őszintén bevallja, volt idő, amikor ő maga hívta az újságírókat minden apró történéssel, csak hogy bekerülhessen a lapokba

Hajdú Péternél talán egyetlen  műsorvezető sem szerepelt többször címlapokon. Élete nyitott könyv a bulvárolvasók előtt, legyen szó esküvőről, gyerekei születéséről vagy felesége vetkőzéséről. Őszintén bevallja, volt idő, amikor ő maga hívta az újságírókat minden apró történéssel, csak hogy bekerülhessen a lapokba.

 

Állítja: BB Zsanett iránt érzett valamit
– Rájöttem, nem a napi képernyős jelenlét a fontos, nem attól lesz valaki ismert: az újságok, a bulvár teszi sztárrá az embert. Erről pletykálnak a fodrászüzletben és erről beszélnek a buszon. Szóval arra törekedtem, hogy bekerüljek az újságokba, mindenáron. Akkor még azt vallottam, amit Gábor Zsazsa: mindegy hogy mit, csak írjanak rólam – ismeri be könyvében Hajdú, aki pályája elején ennek az elvnek köszönhetően jó pár kapufát is rúgott. Egyik ilyen emlékezetes húzása a Big Brotherből megismert Zsanettel való kapcsolata volt, ami bevallása szerint szimpátián is alapult.

– Nem fogom letagadni, nem is tartott sokáig, talán négy hétig. Éppen nem volt barátnőm, Zsanett pedig a valóságshow után újságíróként dolgozott, és a Névshowr felelőse lett. Éppen egy eseményre mentünk a Korda-villába, és Zsanett megkért, vigyem el, ne kelljen taxit hívnia. A kollégáim látták, hogy együtt érkezünk, és ránk szálltak. Folyamatosan azzal frocliztak, hogy megvan a következő áldozatom. Bevallom férfiasan, ott elcsattant közöttünk az első csók. Zsanettnek sem kellett több, másnap elmesélte a munkahelyén, hogy csókolóztunk. Világos, ugye?! Felhívott a főszerkesztő, hogy szeretne egy leleplező cikket csinálni: eljössz Zsanettért a szerkesztőségbe, mi meg csinálunk erről egy-két fotót, amikor beül a kocsidba. Figyelj, ez címlap lesz, az biztos. És tudod, hogy az jó a műsorodnak is – ezzel és hasonlókkal győzködött, és végül megdumált. A cikk megjelent másnap reggel, és amíg én aludtam, ez a történet önálló életre kelt – mondta Hajdú, aki akkor még nem is gondolta, hogy mekkora érdeklődésre tesz szert a szerelmi ügye.

De volt idő, amikor képes volt síruhában, síléccel besétálni a Blikk szerkesztőségébe, csak hogy egy cikk megjelenhessen korábbi síbalesetéről.

– Elég nagyot estem, a hegyi mentőknek kellett levinniük a pályáról. Feküdtem a szálloda szobájában, de már azon gondolkoztam, ezt hogyan fordíthatom a magam javára. Egyből felhívtam egy újságírót, és elmondtam, mi történt.

– Készült rólad fotó a hegyen, vagy a szobában az orvossal? – kérdezte. Azt hittem viccel, de azt mondta, kép nélkül sajnos nem tudják betenni. Azt javasolta, ha hazaérek, menjek be síruhában, síléccel a szerkesztőségbe, majd ott lefotóznak. Nem szégyellem bevallani, az első utam a szerkesztőségbe vezetett. Ahogy kérte, síruhában, síléccel, hogy lefényképezzenek, és megjelenjen egy cikk rólam. Aki látott akkor az utcában, biztosan hülyének nézett-írja a blikk.hu