A bírói szerep újragondolásának  és egy modellváltásnak a lehetőségét vetette fel a Kúria elnökhelyettese és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a napokban egy magyar és amerikai büntetőjogászok részvételével tartott szakmai tanácskozáson, Budapesten. A büntetőeljárás reformjának lehetséges útjairól szóló rendezvény felkért előadója Kónya István és Bánáti János volt.

Kónya István, a Kúria elnökhelyettese az MTI érdeklődésére elmondta: álláspontja szerint a büntetőperek hatékonysága érdekében a bírói szerep újragondolása lehet szükséges.

Miközben az Egyesült Államokban heteken belül bíróság elé kerül egy moziban lövöldöző többszörös gyilkos, Magyarországon évekig húzódhatnak a sokkal egyszerűbb megítélésű és kisebb súlyú ügyek is. De nem kell ilyen messzire menni, hiszen Norvégiában a tömeggyilkos Breivik ügye egy év alatt jogerősen lezárult – mondta a több évtizedes büntetőbírói gyakorlattal rendelkező szakember, aki szerint valami „hibádzik” a magyar büntetőeljárással, és ezért nemcsak szabad, de indokolt is körbenézni, hogy a nálunk eredményesebb országokban azt hogy csinálják.

Kónya István kifejtette: a jelenlegi szabályozás olykor ellentmond a büntetőperben a bírótól elvárható független, az ügyre felülről rátekintő, semleges attitűdnek. Ezen változtatni kellene oly módon, hogy valóban a vád és védelem feladata és felelősége legyen a terhelő, illetve mentő bizonyítékok összegyűjtése.

Hozzátette, hogy ehhez nem csupán a bizonyítás, de a hatályon kívül helyezés szabályait is indokolt megváltoztatni. Ugyanis jelenleg az elsőfokú bírák nemcsak az évtizedes megszokásokat követve tartják kézben a perbeli bizonyítást, hanem azért is, mert ha egy ügy nincs lehetőség szerint a legteljesebben körüljárva, akkor a felsőbb bíróságok a hatályos szabályozás alapján megalapozatlanság miatt megsemmisítik a döntést és új eljárásra utasítják az elsőfokú bíróságot. Ez pedig a legsúlyosabb szakmai kritika, ami egy bírót érhet, hivatali megítélését is kedvezőtlenül befolyásolhatja.

Miközben a hatályos büntetőeljárási törvény alapvető rendelkezései félreérthetetlenül rögzítik, hogy „a büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül”, továbbá, hogy „a vád bizonyítása a vádlót terheli”, s „a bíróság feladata az igazszolgáltatás”, addig a törvény bizonyítási és felülbírálati szabályai a felderítetlenségért való felelősséget és következményeit a bíróra hárítják – mondta a szakember.

Úgy véli, a jelenlegi büntetőeljárási törvény további „kozmetikázása” helyett annak koncepcionális megújítása lehet célravezető, ezért az elnökhelyettes támogatja az Országos Bírósági Hivatal elnökének e tárgyban kifejtett erőfeszítéseit, és örömmel merít minden olyan külföldi példából, amely forrása lehet egy bíróbarát, a társadalom elvárásait és a szakma követelményeit hatékonyabban szolgáló, korszerű perrend megalkotásának. Ehhez komoly segítséget nyújthat a Kúria büntető kollégiumában működő joggyakorlat-elemző csoport, amely a hatályon kívül helyezéseket vizsgálja.

Kónya István hozzátette, hogy jövőre létrejöhet a büntetőeljárás megújítását segítő joggyakorlat-elemző csoport.

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke az MTI érdeklődésére leszögezte: modellváltásra van szükség a magyar büntetőeljárásban, mert a jelenlegi senkinek se jó.

Kifejtette: a bíráknak a bizonyításban rendkívül aktívan kell részt venniük, ami olykor kétségessé teheti a bírói pozíciótól elválaszthatatlan pártatlanságot. Ugyanakkor az eljárás alá vont személyeknek nem egyszer azzal kell szembesülniük, hogy a más jogállamokban az ő érdekeiket szolgáló jogintézmények kifejezetten „visszafelé sülnek el”. Példa erre a tárgyaláshoz való jog, amelynek eredeti értelme az, hogy aki vitatja az ellene emelt vádat, az bíró előtt egy bonyolult, költséges eljárásban kísérelhesse meg bizonyítani ártatlanságát. Ez azonban a magyar eljárásban gyakorlatilag kötelezettség, holott a vádlottak jelentős részének nem ez az érdeke, hanem hogy minél gyorsabban és fájdalommentesebben legyenek túl az ügyön.

Hozzátette, ebből a szempontból is tanulságos, hogy az Egyesült Államokban a büntetőügyeknek kevesebb mint 10 százaléka kerül esküdtszéki tárgyalásra, a veszélyes bűnözők súlyos cselekményei. Ám az ügyek tíz- és százezreiben olyan közlekedési vagy kisebb súlyú, vagyon elleni bűncselekményt, okirat-hamisítást kell érdemének megfelelően elintézni, amelyet sem súlya, sem bonyolultsága miatt nem indokolt bírósági útra terelni, ha a vád és a védelem képviselői meg tudnak egyezni az ügy mindkét fél számára elfogadható lezárásában, amit egyébként bírónak kell jóváhagynia. Ez az érdeke az „ügyekben fuldokló” bíróságnak, a botlásától minél hamarabb szabadulni igyekvő, nem kifejezetten bűnöző típusú elkövetőnek és nem utolsósorban az adófizetőknek – mondta a szakember.

Bánáti János ugyanakkor kiemelte, hogy miközben a jelenlegi magyar rendszer nyilvánvalóan tarthatatlan, nem szabad átesni a ló túloldalára. Bármilyen imponálóak a tengerentúli minták, azok teljesen más hagyományokon, jogrendszeren és társadalmi környezeten alapulnak, korántsem biztos, hogy a magyar társadalom könnyen elfogadná azokat, mechanikus átültetésük kockázatos. A magyar büntetőeljárási rendszer azonban alapos átgondolásra szorul. A munkát nem szabad elkapkodni, de minél előbb meg kell kezdeni – mutatott rá a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.

A büntetőeljárás reformjáról szóló magyar-amerikai tanácskozást a Fair Alapítvány szervezte, amelynek vezetője, a korábban amerikai bírósági tapasztalatokat is szerzett, jelenleg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon ítélkező Rózsa Mária az MTI-nek azt hangsúlyozta: a szemléletváltás soha nem könnyű, de szükségessége a szakma számára egyre inkább nyilvánvaló.