Nánási Kocsis. Huba és Tas nem fizet, de csak egyelőre

Véleményünk szerint Nánási-Kocsis  Norbert érdekelt a Huba és Tas utcára vonatkozó önkormányzati rendelet végrehajtásának eltusolásában, írta nemrégiben egy lakó a Tas utcából Pfiegler Péter alpolgármesternek.

 

Az ügy megértéséhez tudni kell, hogy a miskolci önkormányzat 2012-ben döntött arról, hogy sárga zónás fizetős parkolás lesz a a Búza tér fölötti utcákban is. A ötlet nyomán a környéken hat utcában kellene fizetni, de valami oknál fogva a Tas és Huba utcákban nem vezették be a fizetős parkolást, aminek az lett a következménye, hogy az utcákat ellepték a fizetni nem akaró autósok, megkeserítve az ott lakók életét.
Az alpolgármesternek írott levélben konkrét dolgokkal vádolja Nánási-Kocsist az egyik lakó.
Az egyik Tas utcában lévő vállalkozó, aki haszonélvezője annak, hogy elszabotálták az önkormányzati rendeletet, segítette Nánási kampányát. (A vállalkozás alkalmazottai a fél utcát elfoglalják.)
A képviselő is a környéken lakik, az ő utcája fizetős. Ha a Tas és a Huba is az lenne, több autó állna az utcájában, nehezítve a beállást a garázsába.
A képviselő testvére a Huba utcában lakik. A testvér kocsija, amit a képviselő is használ, az utcán parkol.
Az eszakhirnok.com birtokába jutott dokumentumok szerint a Városüzemeltetési osztály vezetője, Lévai István szerint a zsúfoltság ellen a legjobb megoldás a fizetős parkolás bevezetése lenne.
Nánási-Kocsis Norbert az eszakhirnok.hu-nak elmondta, visszautasítja a személyeskedést. Egyelőre azonban nem lesz fizetős a két utca, mert a parkoltató cég szerint ennek műszaki akadálya van. A képviselő azt is elmondta, a Tas utcában a lakók írtak levelet az önkormányzatnak és neki is, aminek következménye lett egy, majd még egy kibővített lakossági fórum. Itt aláírásukkal megerősítve 28 lakóból 27 kérte, hogy ne legyen fizető övezet, és csak egyetlen ember volt, aki nem támogatta.

A panaszos az eszakhirnok.com-nak elmondta, máris több százezer forintot bukott az önkormányzat azzal, hogy képviselői segítséggel elszabotálták a parkolás fizetőssé tételét. Nánási képviselő szerint ez ostobaság, hiszen csak szabályos formában és eljárás után kerül ki az óra és jön belőle bevétel, ez időbe telik, mint minden engedélyeztetési eljárás, kivitelezés. Az óra kihelyezése után a várható bevétel nem fogja elérni a 20 ezer forintot éves szinten, hiszen a lakossági éves bérlet 2200 Ft, és eddig csak egy fő jelezte, hogy meg fogja vásárolni.

A képviselőtől megtudtuk azt is, hogy mivel itt szűk utcákról van szó, ezért az önkormányzat felfesti a garázsbehajtók és a ráforduló ívek nyomvonalát, hogy az jól látható legyen és biztosítsa az udvarra való behajtást. Ezt a fizető övezettől függetlenül el fogják végezni. (Információink szerint jelenleg teljesen szabálytalanul, kukák kihelyezésével próbálják fenntartani a rendet az elégedetlen lakók.)
A miskolci alpolgármesternek panaszkodó lakó az eszakhirnok.com.nak elmondta, új motívum, hogy Nánási képviselő most azt mondja, műszaki okok miatt nincs fizető parkolás a két utcában. Korábban azt mondta, a lakók nem akarják a parkolóórákat, és emiatt nem lesz fizetős a Huba és a Tas.P1450519_640x480