TÍZ KILÓVAL fizettem
azért, hogy
megírhassam
legutóbbi regényemet.
Ennyi jött fel rám a
nyári hónapok alatt, a számítógép
előtt ülve, a szünetekben
tömve magamba a kalóriákat.
Gondoltam, írósors, hiszen az
író a fejében él.
AZTÁN NEMRÉGIBEN elolvastam
egyik kedvenc szerzőm és nagy
példaképem, a japán Murakami
Haruki könyvét a futásról. „Miről
beszélek, amikor a futásról
beszélek?” Ez a magyar fordítás
címe. Murakami naponta fut.
Tíz kilométert legalább. Továbbá
maratonokon indul és triatlonozik.
Mert a regényíráshoz,
mondja, minden ellenkező
híresztelés dacára, kell a fizikai
erőnlét. És a punnyadtsággal
szemben, amit az írói remetézés
okoz, muszáj éreznie az embernek,
hogy él. Akkor tud csak
dolgozni.
MEGRÉMÜLTEM. LEHET, ezért tapasztalom,
hogy az energiaszintem
megcsappant? Kaptam hát
magam, meg a futócipőmet, és
körbekocogtam a Margitszigetet.
Mindenki leelőzött, kivéve
egy babakocsival futó fiatal nőt,
akit én előztem le – őt is csak
azért, mert megállt.
A MÁSODIK félidőben már ment
le a nap, vöröses szürkén hullámzott
mellettem a Duna,
károgtak a varjak, a jegenyefasorról
sárga, összepöndörödött
falevelek hullongtak lefelé.
Érdekes módon a nedves avar
nyirkos, édeskés illatát csak akkor
éreztem, ha kicsit nagyobb
sebességre kapcsoltam. Talán
mert úgy több levegő jutott az
orromba?
ÖT ÉS fél kilométer 52 perc alatt
– nem valami nagy eredmény.
De legalább egyszer sem álltam
meg. Tíz kilóval könnyebben,
némi edzés után ez az eredmény
42 perc szokott lenni.
SOKAN, AKIK nem futnak, úgy
képzelik, a futáshoz tüdő kell.
Pedig nem. A futáshoz lábizom
kell, az ütemes légzés csak
technika kérdése.
TALÁN AZÉRT tudják ezt kevesen,
mert az iskolai tornaórákon
nem tanítják meg az embert
futni. Nekem is minden
bajom volt: szúrt az oldalam,
alig kaptam levegőt, a tüdőm
majd’ kiszakadt. Aztán néhány
éve valaki megmutatta, hogyan
kell lélegezni futás közben.
Ha ez megvan, már csak
erős boka szükséges, amiről
elrugaszkodsz, fölötte edzett
lábikra- és a combizomzat. Hát,
ami azt illeti, a kizárólagos klaviatúra-
kopácsolásban nekem
ezek kissé elsatnyultak.
MÉGIS JUTALMAT kaptam, amiért
így vagy úgy, de végigcsináltam
a margitszigeti kört:
újra megcsapott az élet illata.
A hullongó jegenyelevelek és
az avar nyirkos szaga most is,
hogy a gép előtt ülök, itt van az
orromban.