Régi ismeretségünkre tekintettel talán nem bánod a tegező megszólítást, Zsolt, s tán elhiszed, hogy nem takar tiszteletlenséget. Nem: a történtek után sem akarok Veled tiszteletlen lenni. A bukott ember is ember. A miniszterelnök-helyettesi poszt pedig számomra szintén tiszteletre méltó. Zsolt, ha Te is tiszteled még valamennyire, kérlek, ne alázd tovább.
Zsolt, keresztény ember vagy: ezt állítod magadról, és nincs jogom kétségbe vonni. Ha tényleg szereted az Egyházat, nem akarhatsz tovább a szégyenére válni. Az Isten szerelmére kérlek, Zsolt, mondj le!
Attól persze, hogy gagyi a diplomád, lehetnél kitűnő, gerinces politikus. (Nem vagy az, de lehetnél.) A kérdés nem az, milyen minőségű a diplomád. Az se lenne baj, ha nem volna diplomád, ha tehetséges és szorgalmas autodidakta volnál, mint Mándy Iván vagy Joschka Fischer.
A baj az, hogy loptál, Zsolt. Mondatokról, gondolatokról, más szellemi termékéről állítottad, hogy a tiéd. És amikor ez kiderült, nem azt mondtad, hogy igen, megbotlottam, hiba volt, sajnálom – hanem még Te követeltél bocsánatkérést. És mikor már hivatalosan is egyértelmű lett, hogy loptál és hazudtál, akkor kijelentetted, hogy nem foglalkozol tovább az üggyel.
De az ügy tovább foglalkozik veled, Zsolt. Mert aki szellemi terméket lop, rezzenéstelenül, gátlástalanul és cinikusan, arról miért gondolnánk, hogy mást nem lop? Aki lop, és nem is bánja: tolvaj. Zsolt, egy tolvaj nem lehet Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Ezért kérlek, tisztelettel, szomorúan: nézz szembe a valósággal, kérj bocsánatot, és mondj le. Most még megteheted önként.
Ja, a kormányt ne féltsd, az Nélküled is ugyanilyen marad. Sajnos.(Bevallom, hogy a képet loptam, innen.)