A Mars-utazás költségei bőven megtérülnének, ezért a gazdasági válság sem indokolhatja a program jegelését – utalt rá Marsha Ivins űrhajós a Kossuth Rádiónak adott interjújában.
Marsha Ivins harminc évig dolgozott a NASA-nál mérnökként, részt vett az űrsikló tervezésében is. A veterán űrhajósnő öt űrsiklós küldetésen összesen 55 napot, 21 órát és 48 percet töltött a világűrben. 2010-es visszavonulása óta járja a világot, és előadást tart az űrkutatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Magyarországra az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének szervezésében érkezett, és egész nap előadásokat tartott.
Egy hölgy az űrből – szerdán több száz fős hallgatóságának mesélt a Szegedi Tudományegyetemen Marsha Ivins asztronauta. Az űrhajós előadásából kiderült, a kozmoszba küldött emberek nemcsak tudományos feladatok elvégzésével múlatják idejüket, időnként saját maguk szórakoztatására élvezik a súlytalanságot. Marsha Ivins, aki 37 évet töltött a NASA-nál, öt alkalommal járt az űrben, ahol 55 napot töltött.
Segített az esti tévézés is
Az űrhajós a Szombat reggel című műsorban elmondta, gyerekkori álma volt, hogy a kozmoszba utazzon, tízéves volt 1961-ben, amikor az első amerikai elhagyta a Földet. A következő tíz év pedig arról szólt, hogy többen „jártak fenn”, és nem csak az űrbe jutottak el, de a Holdon is sétáltak emberek. „Ezeket mind tévén nézhettük, késő éjszakáig fennmaradhattunk, az iskolában is néztük azokon a fekete-fehér készülékeken a közvetítéséket. Engem nagyon megfogott, és azt mondta, szeretném én is ezt csinálni” – mesélt a Kossuth Rádiónak korai élményeiről az asztronauta.
Talán egy nőt is
Mint azonban Marsha Ivins hozzátette, akkoriban az űrhajósok férfiak voltak, katonai pilóták és mérnökök. Ez utóbbira gondolva, mérnöki diplomát szerzett, nem mintha tervező akart volna lenni. Arra gondolt, a mérnöki szakma segíthet közelebb jutni a céljához, és egy nap talán az űrhajózási hivatal, a NASA nőket is felvesz majd. „És így lett” – tette hozzá.
Az egyetem elvégzése után jelentkezett az intézménybe, majd néhány hónappal később, 1974-ben bekerült. Számos területen dolgozott, majd ahhoz a csoporthoz került, amely az űrsiklók pilótafülkéinek belsejét alakította ki. A következő lépés az volt, hogy 1978-ban jelentkezett űrhajósnak, amely állást, mint minden más pozíciót, nyilvánosan meghirdetett a NASA. Abban az évben tízezer pályázó volt, és ekkor még vissza sem hívták. Második alkalommal, 1980-ban, amikor ötezren jelentkeztek, már behívták, de nem került a kiválasztottak közzé. 1984-ben szintén ötezer pályázó volt, közülük első körben százötvenet válogattak ki, a másodikban pedig tizenhetet, köztük Marsha Ivinst is, aki 1990 januárjában jutott ki először az űrbe a Columbia fedélzetén.
A Marsra szállásnak „nincs ára”
Az űrutazás jövője kapcsán az asztronauta emlékezetett rá, korábban az volt a terv, hogy 2030-ig embert jutassanak a Marsra, de ezt a programot leállították a NASA-nál, amelyet kormányzati szervként költségvetési pénzből tartanak fenn. Az asztronauta szerint igaz ugyan, hogy manapság a gazdasági válság miatt, minden kormányzati program nehézségekbe ütközik, de az emberi űrprogramra csupán az amerikai büdzsé fél százalékát kellene fordítani. Ez olyan csekély összeg viszonylag, amelynek magtakarítása nem valószínű, hogy sokat javítana az egyenlegen, viszont a ráfordítás eredménye az lenne, hogy mindenki a projektre figyelne a világon. Ennek pedig nincs ára, egy sikeres Mars-program ugyanúgy fellelkesítené az embereket az egész világon, mint a holdraszállás – fogalmazott Marsha Ivins.
Az űrhajós szerint az 1969-es esemény legfőbb haszna az volt, hogy felkeltette a gyerekek figyelmét, akik közül sokan, mint ő is, műszaki pályára mentek. Ha pedig műszaki és tudományos területen erősek egy állam alapjai, akkor erős az ipar, és ezáltal az ország is – tette hozzá a Kossuth Rádiónak adott interjújában az amerikai űrhajós.
Élet egy űrállomáson
Az űrhajósnő elmesélte a Nemzetközi Űrállomáson szerzett tapasztalatait is. Kiemelte, hogy az ISS-en lényegében nincs a dolgoknak súlya, se fent, se lent – irányérzékünk csődöt mond. A mindennapi életről elmondta, hogy például az italos tasakokban valójában por van, ezt töltik fel vízzel. Egy adagolóberendezéssel juthatnak hozzá a vízhez, amit szívószálhoz hasonló csővel kell áttölteni a megfelelő ételbe vagy italporba, hogy az fogyasztható legyen. Az ISS-en nincs hűtő, se sütő, csak egy melegítő berendezés.
Az élelmiszereket még a Földön tartósítják, így nincs is szükség tartós hűtésükre. Az oroszok nem pepecselnek annyit mint az amerikaiak, mindenféle vákuumcsomagolás helyett konzervekben viszik az ételt a fedélzetre. Sokan pálcikával esznek, mert a súlytalanságban nagy, vagy akár folyékony dolgokat, például kávét is könnyedén meg lehet tartani velük.
Irvins szerint teherszállító átlagosan évente négyszer érkezik az ISS-re. Ekkor kapnak friss zöldségeket és gyümölcsöket is az állomáson tartózkodók. A szemetet nem dobják ki, hanem összenyomják, és zsákokban eltárolják addig, amíg nem érkezik újabb teherűrhajó.
Bár a teljes internet nem elérhető az űrállomásról, a webet böngészni például nem lehet, szabad emailezni és videokonferenciákat is tarthatnak. Sőt, bármilyen földi telefonszám felhívható az űrállomásról. Unalmas perceiket pedig filmnézéssel tölthetik el. Ivins szerint nem sok szabadidejük volt, egy párnapos küldetésen mindössze egy-két óra. Amikor a nő az űrben járt, még nem volt dvd, ezért speciális kazettákon vihettek fel filmeket. A legénység legtöbb tagja férfi volt, ők válogatták a filmeket, ezért például az Alienst (A bolygó neve halál) nézték az űrben.
Zuhanyzó, fürdőkád nincs a fedélzeten, fürdeni úgy lehet, hogy kis tasakokból vízbuborékokat kennek magukra. A borotválkozás ugyanúgy történik, mint a Földön, persze a lemosáshoz itt is buborékos módszert kell alkalmazni. A fogmosásnál az egyetlen gond, hogy nincs hova kiköpni a fogkrémet, a NASA hivatalosan azt javasolja, hogy nyeljék le – Ivins inkább a zsebkendőt választotta. A hajvágás egy speciális vágógéppel történik, amit kereszteztek egy porszívóval: beszívja a hajszálakat, amint levágta őket, így azok nem szabadulnak el a súlytalanságban.
A ISS-en lévő vécé koedukált. A pisilés úgy történik, hogy egy elszívó viszi a vizeletet tartályba – mivel a gravitáció nem tudja -, onnan pedig az egész az újrahasznosítási rendszerbe kerül és ivóvizet készítenek belőle. „Az ISS-en van egy mondás: a mai kávéból készítjük a holnapit” – fogalmazott Ivins.
A nagydolgokat nem hasznosítják újra. A székelést egy zacskóba kell elvégezni, majd jól elzárni és elraktározni, a következő teherűrhajó érkezésig – így aztán akár négy hónapig is gyűlnek az ilyen zacskók. Az egész rendszer orosz találmány, nagyon hasonlít egy földi pottyantós budira. Ivins szerint azonban még soha nem panaszkodott rá senki, jól működik.
„Végre se nem túl kemény, se nem túl puha az ágyad” – tréfálkozott az űrhajósnő, amikor az alvás szóba került. Mikrogravitációban nem egyszerű aludni, nincs hova lefeküdni a szó hétköznapi értelmében. A legénység minden tagjának van egy hálózsákja, ebbe kell belebújni, majd az egészet leszíjazni, így kicsit olyan, mintha lefeküdtünk volna. Ami a hálózsákon kívül marad, az persze továbbra is lebeg – például a kezek. Szerencsére ettől nem fáradnak el alvás közben, mivel nem hat rájuk a nehézségi erő.
Az űrhajósoknak kötelező minden nap két órát gyakorlatozniuk, hogy ne veszítsék el izmaikat – a földi gravitációban akkor is minden nap tornásztatjuk az izmainkat, ha egyszerűen nem teszünk semmit, csak a szokásos napi teendőinket. Az űrállomáson ez nincs így – az első űrhajósok izomtömegük jelentős részét elvesztették – ennek megelőzésére kötelező a napi gyakorlat.
Az emberek azt hiszik, hogy az ISS-en levő űrhajósok nagyon messze vannak a Földtől, pedig csak nagyjából 350-400 kilométerre. Összehasonlításképpen: az utasszállító gépek körülbelül 10 kilométer magasan repülnek, a Hold pedig 400 ezer kilométernyire van a Földtől.
A Föld a nappali képek alapján lakatlannak is tűnhet, az éjjeliek viszont egyértelműek, a civilizáció a lámpák nyomán rajzolódik ki. Növeli a látványos fotók készítésének esélyét, hogy az űrhajósok 16-szor látják 24 óra alatt a napfelkeltét és a napnyugtát.
Az ISS-ről is lehetőség van űrsétára. Lefeljebb nyolcórányi oxigén van az űrruhában, amit már nem kábelen kapnak, hanem a háton lévő kis tartályokból. Viszont egy biztonsági kötéllel azért rögzítik magukat mindig egy ponthoz. Egy hátirakétát is építettek az űrruha hátuljára, amivel vészhelyzet esetén manőverezni tudnak (erre még nem volt szükség). Sőt, a robotkarra is tudnak űrhajóst erősíteni, hogy azzal vigyék például az elvégzendő javítás helyére.
„Épp nem vagyok a Földön”
Több évtizedes karrierje legnagyobb eredménye, mint mondta, maga a tény, hogy elhagyta bolygónkat. „El a Földről: ez sosem szokványos. Amikor az egyik utazásra mentem, az üzenetrögzítőmön úgy jelentkeztem be, hogy jó napot, itt Marsha beszél, most épp nem vagyok a Földön, de ha megadja a nevét, amint visszajöttem, visszahívom” – mesélte a Szombat reggelben Marsha Ivins asztronauta.