Ingyen kapnak kombinált  parkolóbérletet és két személyre szóló éves fürdőbelépőt a szegedi képviselők, írja a delmagyar.hu. A portál cikke szerint ha a csütörtöki közgyűlésen elfogadja a szegedi képviselő-testület a városi cégvezetők prémiumfeladatát, akkor a prémium fogalma elveszti jelentőségét, és az a gazdasági társaságok vezetőinek visszamenőleges hatályú béremelésévé válik.

 

Szentistványi István, az LMP önkormányzati képviselője és Szabó Dániel, a párt társadalompolitikai szakszóvivője abszurdnak nevezte, hogy a jobboldali többség, a Fidesz-Jobbik koalíció december elsején visszamenőlegesen határozta meg a városi cégvezetők 2012-es prémiumfeladatát, mert a kitűzött célokat már vagy elérték, vagy csak olyan kis pluszmunkát kell megvalósítaniuk milliókért, amelyek könnyen teljesíthetők az évből hátralévő két hétben.

A városi cégvezetők akár bruttó 3-4 millió forint prémiumot is kaphatnak fejenként az évi bruttó 4-5 millió forintos fizetésükön felül. Az IKV Zrt. vezérigazgatója például az éves bére 30 százalékát – mintegy 1,5 millió forintot – kaphat azért, ha kidolgozza legalább két 100 százalékban önkormányzati tulajdonú ingatlan energetikai korszerűsítési tervét.

Szentistványi arról is beszélt, hogy vannak olyan önkormányzati képviselők, akik saját tulajdonuknak tekintik, és úgy is kezelik a városi cégeket. Hangsúlyozta: elfogadhatatlan az is, amikor a városi cégvezetők előjogokat és kiváltságokat biztosítanak a képviselőknek. A Szegedi Közlekedési Kft. például ingyen ad éves kombinált parkolóbérletet, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. pedig két személyre szóló éves fürdőbérletet a városatyáknak.