Kerekasztal-tárgyalásokat kezd a felsőoktatást érintő kérdések megvitatására a debreceni városvezetés, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) és az egyetem vezetése – jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere csütörtökön.

 

Az egyetemi hallgatók képviselői a debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén adták át az előző este elfogadott hatpontos követeléseiket a polgármesternek, aki ezt követően zárt körű beszélgetést folytatott velük.

Ennek során abban állapodtak meg, hogy a kerekasztal-beszélgetésen kidolgoznak egy olyan javaslatcsomagot, amely a város és az egyetem érdekeit kívánja érvényesíteni a tavasszal elfogadandó új felsőoktatási törvényben.

Kósa Lajos közölte: országos és helyi érdekeknek egyaránt megfelelő javaslatokat kívánnak készíteni. Ezek érvényesülése szerinte a törvény előkészítésekor vagy később módosító indítvány formájában biztosítható. „Debrecenben a város és az egyetem szimbiózisa létfontosságú” – hangsúlyozta a polgármester.

A DEHÖK szerda este az egyetem díszudvarán tartott hallgatói fórumon közfelkiáltással fogadta el hatpontos javaslatcsomagját, amely a következőket tartalmazta: új felsőoktatási törvény, a keretszámok 2010-es szintre történő visszaállítása, minden tudományterületen a teljes állami finanszírozás, az elvont források visszaadása, a hallgatói szerződések eltörlése és az egyetemi autonómia helyreállítása.

Fürjes Gergely DEHÖK-alelnök a polgármesterrel folytatott egyeztetés után az MTI kérdésére elmondta, hogy követeléseik közül a keretszámok visszaállítása az, amelyből nem engednek a tárgyalások folyamán.

Kósa Lajos a hallgatói követeléseket értékelve úgy fogalmazott: több ponton is egyetértenek a célokkal, de a módszerek tekintetében vitájuk van. A felsőoktatási forráskivonást érintve kitért a büdzsét szerinte nagy mértékben megterhelő és felesleges, PPP-konstrukcióban elkészült beruházásokról. Sok kollégiumi épület és egyetemi kampusz épült fel hasonló konstrukcióban, most pedig kihasználatlanul áll – részletezte.

Kósa Lajos vitathatónak nevezte a hallgatói szerződések rendszerét. Véleménye szerint kényszerítés helyett inkább ösztönzéssel kellene itthon tartani a végzett diplomásokat, de leszögezte azt is, hogy a magyar állam nem képezhet a gazdag nyugat-európai országoknak szakembereket.

Fürjes Gergely elmondta: amíg a tárgyalások nyugvópontra nem jutnak, folytatják a tiltakozást. December 18-án a DEHÖK hallgatói felvonulást szervez az egyetem főépületétől a városházára.