Megfeszített munkával, minden feladattal az előre kijelölt határidőket tudják tartani a közoktatás átalakítása során – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön Békéscsabán tartott sajtótájékoztatóján, ahol a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ helyi tankerületi igazgatóit mutatta be.

 

„Ebben a sokszor széthúzással terhelt társadalomban, ahol az emberek néha, csip-csup dolgokért egymás torkának esnek, némi túlzással azt tapasztalom mindenhol, ahol megfordulok és irányítom ezt az átmenetet, példás együttműködésről tesznek tanúbizonyságot a szereplők” – fogalmazott az államtitkár azt követően, hogy felvázolta az oktatásban végbemenő változásokat.

Hoffmann Rózsa hozzátette: országosan az önkormányzatok többsége emellett a munka mellett is komoly felelősséget vállalt. Ugyanis a törvény értelmében a 3000 fő alatti lakossággal rendelkező önkormányzatoknak nem volt kötelessége, hogy az iskolák működtetését vállalják, de 93 önkormányzat jelentkezett erre, és az illetékes bizottság 55 esetben meg is adta az engedélyt. A 3000-es lélekszám felettiek közül 227 önkormányzat jelezte, hogy a működtetést nem tudja vállalni. Arról, hogy melyektől veszi át az állam a működtetést is a fenntartás mellett, a napokban születik döntés.

 

 
A feladat alól kilépő önkormányzatoknak azonban ezért cserébe anyagilag hozzá kell járulniuk a központi költségvetéshez – mondta Hoffmann.

 

Az oktatási államtitkár ezután bemutatta a térség kilenc – Békéscsaba, Gyomaendrőd, Szarvas, Békés, Gyula, Orosháza, Mezőkovácsháza, Szeghalom, Sarkad – tankerületi igazgatóját.