Több ok miatt. Zsiga Marcell például még él. Így nem is tárgyalták meg az új közterületi elnevezésről szóló javaslatot.
Kapja meg a Zsiga Marcell dűlő nevet Miskolctapolca Szathmáry Király Pál utca Ungvári utca és Győri utca közötti része – indítványozta sürgősséggel az MSZP-frakció az önkormányzat decemberi közgyűlésén.

 

Mint az az előterjesztésben szerepel, a javaslat „összhangban áll az önkormányzat azon célkitűzésével, hogy a város területén található ingatlanok egyértelműen, jól beazonosíthatóak legyenek, elősegítve ezzel a helybeliek és a városba látogatók megfelelő tájékozódását”.

Indítványukban feltüntetik Zsiga Marcell életútját is. E szerint az illető 1979-ben született Miskolcon, azóta is szülővárosában él. Római katolikus.

A Fazekas Utcai Általános Iskolában töltött alapoktatást követően a Miskolci Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Hálás szívvel emlékszik vissza arra, hogy az iskolaévek alatt olyan nagyszerű nevelői voltak, mint Gál Istvánné, Hegyeshalminé Bódvai Edit, dr. Kartal Ernő és Ötvös Lajos. 1995-ben az angliai Bournemouth-ban jár iskolába. 2004-ben államvizsgázik a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2005-től a legnagyobb magyarországi ifjúságpolitikai szervezetnek, a Fidelitasnak az alelnöke.

2006-tól a miskolci közgyűlés tagja, a Fidesz–KDNP-frakcióban a jogi, valamint az ifjúsági ügyek felelőse. 2009. december 14-től a Miskolc 2. számú választókerületének elnöke, majd országgyűlési képviselője. Miskolc Megyei Jogú Város Alpolgármestere 2010 októberétől. Szabadidejében szívesen foglalkozik történelmi regények olvasásával, a kuruc kor hadtörténetével, sportolással vagy éppen kutyáival. Érdeklődik még a mezőgazdaság iránt is. Szeret kirándulni, különösen a Felvidékre. Munkahelye a miskolci Nagyboldogasszony plébánia képviselő-testülete.

Azt, hogy a szocialisták pontosan miért ezt a területet akarják Zsiga Marcellról elnevezni, az előterjesztés nem részletezi, ám rossz nyelvek szerint az indítvány összefügg a képviselő-alpolgármester utcájának, a Szathmáry Király Pált utcának a sürgős leaszfaltozásával.

Az előterjesztés napirendre vételét nem támogatta dr. Csiszár Miklós jegyző, többek között azért nem, mert az szerinte jogszabályellenes: a közterületek elnevezéséről, a házszámozás rendjéről és a művészeti alkotások közterületen történő elhelyezésének szabályairól szóló 18/2010. (VI. 2.) sz. rendelet értelmében ugyanis élő személyről nem lehet közterületet elnevezni.

A fentiek alapján úgy döntött a közgyűlés, hogy nem is veszik napirendre a javaslatot. Zsiga Marcell is nemmel szavazott. eszaon.hu