Újra tanácsadóként segíti az MSZP-t Ron Werber. Az izraeli kampányguru a 2002-es nyertes választáskor segítette az MSZP-t, majd több évig dolgozott a szocialistáknál.

 

Mesterházy Attila újságírói kérdésre megerősítette, hogy Ron Werber tanácsadóként segíti a szocialistákat – írja az MSZP honlapja.

A pártelnök az MSZP választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: az izraeli szakember, aki a 2002-es kampánytól fogva több évig dolgozott a szocialistáknak, jártas a mozgósítási kampányokban, jól tudja motiválni az aktivistákat, az MSZP pedig – korlátozottabb anyagi lehetőségei és médiamegjelenése miatt – éppen arra számít, hogy „lábbal kell megvernie a Fideszt”.