Azon szerencsés emberek közé tartozom, akit jó anyóssal áldott meg a sors. Nap mint nap érezhettem szeretetét. Amikor egyfajta végtisztességként előtte tisztelgek, fejet hajtok egy nagy nemzedék munkásfeleségei előtt is, akik percnyi megállás nélkül egész életükben dolgoztak. Családjukért, embertársaikért.
Már apró gyermekként igencsak próbára tette az élet. Édesapját nagyon korán elveszítette. Súlyos szívbeteg édesanyja nevelte őt két testvérével, keserves körülmények között. Nehéz gyermekkora volt, kicsi korától dolgozott, segítette édesanyját. Szorgalmat, rendet, a munka becsületét tanulta a gondoskodó anya mellett. Kislány korától szerette, gyámolította embertársait, minden új dolog érdekelte. A Jóisten is emberek tanítójának teremtette, de a sors nem tette lehetővé, hogy megvalósítsa álmát. Különösen azután, hogy édesanyja is távozott az élők sorából.
Varrónő lett, nem is akármilyen. Édesanyja mellett tanulta ki a szakmát, aminek szinte művésze lett. Olyan ruhákat, köztük menyasszonyi ruhákat varrt, amikről még életben lévő viselőik ma is csodálattal mesélnek. A nagy szegénységben sokan fordultak hozzá. Ingek nyakát, mandzsettáit fordította ki, varázsolta újjá. Úgy tudott riselni, mint senki más Felsőzsolcán. Hímzéseit kiállításokon is bemutatták. Ezért is talált munkát a Háziipari Szövetkezetnél. Nekik dolgozott hosszú évek hosszú éjszakáin át.
1949-ben férjhez ment Tóth Pálhoz, akivel 62 esztendőn át éltek becsületben, tisztességben. Rengeteget dolgoztak, a rendes munkaidő után is. Közben jöttek a gyerekek. A megszületett kislányok, Anna és Olga jelentették a boldogságot és egyben a felelősséget. Csak aki átélte, az tudja átérezni, mit is jelentett két gyermeket nevelni az ötvenes-hatvanas években. A rengeteg varrás mellett a háztartás vezetése, gondoskodás a három műszakban dolgozó férjről, a gyereknevelés – emberfeletti erőfeszítést követelt tőle. És még ott volt a kert művelése, a cipekedés a piacra, hogy szerény jövedelmüket valahogy kiegészítse. Hihetetlen életenergiáját mutatja, hogy nem sokkal a nyugdíj előtt, férjével a saját ház építésébe is belevágtak. Akkor már a Drótgyárban dolgozott, onnan is ment nyugdíjba.
Nyugdíjasként sem pihent. A mindennapi teendőkön túl rengeteget olvasott, figyelte a nagyvilág eseményeit, és amíg a lába bírta, a nyugdíjasklubbal együtt bejárta Magyarországot, Erdélyt. Széleslátókörű ember volt. Nyilvántartotta szerettei jeles napjait. Rendszeresen írt, telefonált nekik. Lányait, vejeit, unokáit, ahol tudta segítette. Állandó szeretetével, finom főztjével, legendás nyúlpaprikásával, a kert és a baromfiudvar adta finomságokkal.
Betegségei egész életét végigkísérték. Két embernek is elég lett volna az a teher, amit vállain hordozott. De keményen tűrte a műtéteket, a kezeléseket. Szines egyéniséget jól példázza, hogy a kórházi szobákban is napsugarat varázsolt betegtársai lelkébe. Becsülték, szerették az orvosok, a nővérek és imádták a szobatársak.
Férje egy évvel ezelőtt történt halála végzetes csapás volt érzékeny lelkére. Eleinte nagyon igyekezett, hogy feldolgozza a tragédiát, de aztán lassanként elfogyott maradék ereje is.
Tegnap utolsó útjára kísértük kedves Anyósomat, a 81 esztendőt megélt Tóth Pálnét, született Búza Annát. Az önmaga által varrt ruhában temettük el.