25 igen, 2 nem , 0 tartózkodás  mellett elfogadta  a miskolci közgyűlés, a Világsátor projekt megvalósítását. Az 1.7 milliárdos program célja , hogy segítse a romák felzárkóztatását a kultúrán keresztül.

A kormány a borsodi megyeszékhelyet jelölte ki az európai szintű Roma Kulturális Központ helyszínéül. A Roma közéleti akadémiát, valamint a nemzetközi roma kulturális központot a tervek szerint mintegy 1,7 milliárd forintból valósítanák meg.
Annak ellenére, hogy az ország szó szerint nyomorog, az emberek sorban fagynak meg a lakásaikban és az utcán, amikor gyermekek éhesen ülnek az iskolapadban, akkor a kormánynak milliárdokat kell költenie a „romaintegrációra”.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár által vázolt tervek szerint a roma közéleti akadémián a roma kisebbségi önkormányzati képviselőket oktatnak majd. Hogy mi értelme mindennek, azt nem tudni, amikor létezik ma Magyarországon felnőttek számára is általános, középiskolai, de még egyetemi képzés is. Miért kell milliárdokat költeni a szimplán pozitív diszkriminációra?
A nemzetközi roma kulturális központ terve további kérdéseket vet fel. A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ helyett a magyar kormánynak miért kell inkább egy nemzetközi roma kulturális és kutató központot létrehoznia? Nem elég nekünk a hazai cigányság, még importálni is szeretnének belőlük? Mi lesz a következő? Autonómia az északi megyékben, majd netán cigányország? Meddig kívánja élezni a feszültségeket a kormány? Mi a céljuk Miskolccal?
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormányzat a következő négy évre 400 ezer munkahelyet kíván teremteni, melyből a roma önkormányzattal kötött keretmegállapodás értelmében százezer munkahelyet, vagyis a tervezet negyedét a romáknak szánják. „Ennyi pozitív diszkrimináció” Balog Zoltán véleménye szerint megengedhető, mivel a romák körében nagyon magas a munkanélküliség.
Azt javasoljuk Balognak, hogy hallgassa meg a borsodiak véleményét is! Ha nem lennének vele tisztában, akkor elmondjuk, hogy a magyaroknak elege van a pozitív diszkriminációból! Elegük van abból, hogy az évtizedek óta felzárkóztatott cigányok folyamatosan terrorizálják a régió magyar lakosságát. Mindennaposak a cigányok által elkövetett rablások, gyilkosságok, szemérem elleni erőszakok. A lakosság többsége még birkaként tűr és hallgat, de mit gondolnak a nagyságos képviselő urak? Meddig lesz ez még így, és mi vár az országra, ha elfogy a végtelennek hitt türelem?
Borsodban a helyzet kilátástalan. Az első lövés, az első földre hulló ember súlya alatt fog az egész nyomorult rendszer összeroppanni! Ma vagy holnap, vagy két hét múlva…
Szekeres Pál

C-PRESS