Az igazságszolgáltatás – az orvosi vagy a tanári pályához hasonlóan – klasszikus konzervatív hivatás, annak képviselői változatlan problémákkal küszködnek évszázadok óta. A bírák helytállásától minden korban nagyon sok függ, ezért kell törekedni a megfelelő körülmények biztosítására – mondta Lukács Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke az MTI-nek adott interjúban.
Minden szakmában haladni kell a korral, de itt informatikával nem lehet mindent megoldani. Egyedülálló jelentősége van a humán tőkének, amely, ha jól karban tartják, bőven kamatozik, nagy terhelés alatt is sokáig képes erőn felül teljesíteni, de nem lehet mindent csak a bírák lelkiismeretére és kötelességtudatára bízni – fogalmazott az elnök.
Hozzáfűzte: az eljárások elhúzódásának problémája egyidős az igazságszolgáltatással, de mindmáig nem találtak ki jobb megoldást, minthogy felkészült, lelkiismeretes bírákra bízzák az ügyek intézését, s a számukra igyekeznek minél jobb munkafeltételeket biztosítani.
A XIX. századi magyar bírósági rendszerben a pesti, majd budapesti tábla mellett csak Marosvásárhelyen működött harmadfokú bírói fórum, míg az Országgyűlés 1890-ben az eljárások felgyorsítása érdekében arról döntött, hogy a következő évtől összesen 11 tábla alakul, amelyek közül öt a trianoni Magyarországon tovább működött abban az öt városban, ahol jelenleg is vannak.
Közben azonban az ország „szovjetizálása” részeként 1950-ben megszüntették a táblákat arra hivatkozva, hogy az igazságszolgáltatást a tanácsrendszerhez kell igazítani. Több mint fél évszázad és egy rendszerváltás kellett ahhoz, hogy visszaállítsák a helyi és a megyei bíróságok feletti és a legfelsőbb bíróság alatti harmadfokú bíróságok rendszerét ugyanabból a megfontolásból, amiért 1891-ben is létrejött: a fellebbezett ügyek elintézésének felgyorsítása érdekében – mondta.
Az 1997-es bírósági reform során az alkotmányba is bekerülő táblák csak 2003 nyarán álltak munkába. Az öt táblát figyelembe véve az országos ügyérkezés mintegy harmada összpontosul a Fővárosi Ítélőtáblára, de – mint az elnök elmondta – a mennyiségi terhelésnél súlyosabb az a körülmény, hogy a nagy ügyek túlnyomó többségében a fellebbezéseket ez a fórum bírálja el és hozza meg a jogerős döntéseket. A helyzetet súlyosbítja, hogy itt a törvény kötelező rendelkezése folytán különösen magas a soron kívüli, például a kiemelt ügyek, a fiatalkorúak, a fogva tartottak ügyei, az öt évnél régebb óta tartó ügyek száma – tette hozzá.
A táblabírósági szint létjogosultságát, sőt nélkülözhetetlenségét bizonyítja, hogy milyen színvonalon látja el feladatát. A négy vidéki tábla jobbára naprakész. Lényegében ez a helyzet a fővárosban is, kivéve a büntetőpereket, mert ott egy-egy nagyobb ügy lezárása – mint például a Kulcsár- vagy a móri-ügy – több mint egy évet is igénybe vesz másodfokon.
Az ilyen ügyek elbírálására más országokban erre szakosodott bírói tanácsokat hoznak létre, amelyek az adott ügyet tárgyalják. A Fővárosi Ítélőtáblán is az a gyakorlat, hogy egy-egy ilyen ügy előadó bírája mással nem foglalkozik, de mivel nincs lehetőség csak ilyen ügyekre specializált külön tanácsok létrehozására, fennáll a veszélye, hogy más eljárások húzódnak, amit csak a kollégák jelentős többletmunkájával lehet elkerülni – mondta Lukács Zsuzsanna.
Arra a felvetésre, hogy jogászkörökben a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezési gyakorlata kapcsán – különösen büntető ügyekben – időnkén arról beszélnek, hogy könnyen visszadobják az ügyeket új eljárásra, az elmúlt évek lezárt ügyei alapján pedig a hatályon kívül helyezések tanúságait vizsgálja a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja, a táblaelnök úgy reagált: szükséges az ítélkezéssel kapcsolatos elemző munka, abból minden bíró csak tanulhat. A tábla fellebbezési ügyekben folytatott gyakorlatáról terjengő általánosítások azonban alaptalanok.
Figyelembe kell venni, hogy ennek a bíróságnak a specialitása a legnagyobb ügyek jogerős elbírálása. Ez pedig nemcsak rendkívüli szakmai kihívást, de a közvélemény felfokozott érdeklődését is maga után vonja, miközben a büntetőeljárások korábbi, nyomozati, vagy vádemelési szakaszai nem nyilvánosak. Így a korábban elkövetett hibák vagy akárcsak a különböző hatóságok közti véleménykülönbségek – amelyek természetszerűen a legnehezebb ügyekben a leggyakoribbak – a bírósági szakaszban válnak egyértelművé és nyilvánossá. Ez pedig eltorzíthatja az ügy egészének értékelését a laikus, de gyakran még a szakmai közvéleményben is. Csak az ügyben részt vevő jogászok tudják pontosan megítélni, hol, mikor ment tévútra egy eljárás. Másodfokon pedig sokszor már nem orvosolhatóak egyes hibák – mondta Lukács Zsuzsanna.
Az év elején létrejött új bírósági igazgatási struktúra kapcsán az elnök elmondta, hogy a tapasztalatok vegyesek, korai lenne még sommás megállapításokat tenni. Egyszerre érződnek centralizációs tendenciák, illetve az, hogy az új vezetők kíváncsiak a bírák véleményére és meg is hallgatják azokat. A rendszerváltás során a bírósági igazgatásba lépő generáció viszont az elmúlt két évtized viharosan változó körülményei és krónikus alulfinanszírozottsága közepette tanult bele feladatai ellátásába, ami önálló gondolkodás nélkül nem lehetett volna sikeres. Erről nem szabad megfeledkezni – mondta a Fővárosi Ítélőtábla elnöke.
Lukács Zsuzsanna 1981 óta bíró, a Borsod megyei bíróság elnökévé 1992-ben Balsai István, az MDF-kormány igazságügy-minisztere, majd 1997-ben szocialista kollégája, Vastagh Pál nevezte ki ugyanarra a posztra. Lukács Zsuzsanna volt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettese. A Fővárosi Ítélőtábla vezetésével ez a testület bízta meg 2002-ben, majd 2004-ben és 2010-ben pályázat eredményeként lett táblaelnök, jelenlegi második ciklusa 2016-ban jár le.