Lillafüred Erzsébet sétányát ha elhagytuk, kezdődik az egri országút Bükkön áthaladó szakasza, amelyen vadregényes gyönyörű környezetben, hegyi szerpentin utakon juthatunk el Eger városa felé. Életem folyamán ha Egerbe mentünk, szívesebben választottuk ezt a csodás környezetben lévő útszakaszt, mint az M3 országúton utazva.
Ezen az úton haladva Miskolctól 20 km-re nyugati irányban érkezünk el Bükkszentkeresztre (régi nevén: Új Hutára, szlovákul: Nova Hutára). *Az ország egyik legmagasabban fekvő települése (600 m), a téli sportot kedvelőknek népszerű üdülőhelye. A hegyekkel körbezárt völgykatlanban épült faluban és környékén a hó vtg. január, februárban rendszeresen eléri a 30-40 cm-t. A tiszta magaslati levegő kedvezően hat különböző betegségekre, ezért a falut szubalpin gyógyhellyé minősítették. Bükkszentkereszthez tartozik Hollóstető, a Bükk egyik legszebb üdülőhelye, ahol turistaház és hegyi kemping várja a természetkedvelőket. A Bükk hegység jelentős részét 1514-ben koronauradalommá nyilvánították, s az uradalom központját Diósgyőrben rendezték be.
A hegység viszonylag száraz déli lejtőin az üveggyártására épített huták körül alakultak ki a falvak a 18-ik században. Először a mai Bükkszentlászlón (eredeti neve Hutta, később Óhuta volt), majd Bükkszentkereszten (eredeti neve Újhuta volt), utána Répáshután, s végül a mára elpusztult Gyertyán-völgyben (a helyén ma turistapihenő áll). A hutákban főleg szlovák és ruszin munkások dolgoztak. A 18-ik században ez a terület volt Borsod Vármegye második legnagyobb ipari üzeme, az ómassai vasgyár után. A 20-ik század 30-as éveitől a község kezdett a turizmusra berendezkedni, és 1940-ben vette fel a Bükkszentkereszt nevet. Látnivalói: az Üveghuták Ipartörténeti Múzeuma – a gyertyán-völgyi üveghuta rekonstrukciója – a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény – kitömött állatok, helyi fafaragók és ásványok kiállítása, Kosáryné Réz Lola háza (író, műfordító) – IV. Béla emlékműve a Lófőtisztáson, ahol állítólag utoljára ütközött meg a tatárokkal – a Boldogasszony-köve – a bükki füvesember (Szabó György) gyógynövénykertje – Millenniumi emlékpark.*
a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény: Az ősi bükki mesterségek: favágás, szállítás, mész és szénégetés, üvegfúvás, a kovácsmesterség egykori munkaeszközeit, használati tárgyait, termékeit mutatja be a kiállítás. A Kossuth utcai iskola udvarán a tornaterem mögött található.
*A Boldogasszony-köve,- gyógyítókövek, azon misztikus helyek egyike, ahová az emberek százai jönnek évről évre, hogy eljussanak a természet különleges energiáját sugárzó kövekhez, és fákat rejtő zarándokhelyre. A Bükk hegység kőzettani és ásványtani szempontból egyedülálló, Magyarországon nincs rokona. A Bükk sok millió évvel ezelőtt a Balkán környékén keletkezett, és a földgyűrődések folyamán került a jelenlegi helyére. Kis mennyiségben sokféle ásványkincse van. A Boldogasszony kövének a legendája úgy keletkezett, hogy azon a helyen gyülekeztek a hívők a kácsi búcsúra, és ott várta vissza a rokonság a búcsújárókat. Hazatérve a Boldogasszony kő köré telepedtek le pihenni, és meglepően gyorsan pihenték ki magukat. Bükkszentkereszt lakói hívő katolikusok. A legenda szerint Mária, Jézus halála után világgá indult bánatában. Mikor Újhutára ért és leült egy kőre az megpuhult alatta, és megőrizte ülése nyomát. Ezért tartja a népi legenda gyógyítónak azt a követ és környékét. Az ezoterikusok szerint a Bükkben van egy energia háromszög. Ezt ők kimérték és a háromszög csúcsain lévő helyeken a legnagyobb az energia kisugárzása. Az egyik csúcsa ennek, a Boldogasszony köve.*
Amíg dolgoztam volt egy kolléganőm a Katika, akivel igen szoros, őszinte, mély, lelki barátság kötött össze minket 15 éven át. Amikor én már nem voltam a cégnél, mi a továbbiakban is ápoltuk ezt a barátságunkat. Az tény, hogy Katika erősen dohányzott, és 7 évvel ezelőtt tüdőrákot állapítottak meg nála az orvosok. Minden kezelésen átesett, kihullt a nagyon szép sűrű, szőke, természetesen göndör, gyűrűs haja, ami ugyan idővel visszanő (ha még lesz erre ideje a betegnek egyáltalán), de az állapota sajnos nem javult ezek után sem. Erős nő volt, nagyon akart meggyógyulni, tele volt még tervekkel, reménnyel, hittel, és az utolsó időben Ő is kijött ide a Boldogasszony kövéhez a gyógyulása érdekében, mint legutolsó reményhez. Sajnos a reményei nem váltak be, itt sem kapott lehetőséget a felgyógyulásra, így 5 éve múlt, hogy 49 évesen meghalt. Mai napig őrzöm e kedves barátnőm emlékét a szívemben, nagy szomorúsággal. Pedig azt mondják, hogy aki nagyon akar meggyógyulni és erős hite is van ebben, annak erre van is reménye. Neki nem adatott meg ez a remény sem, és nagyon gyorsan el is ment. Természetesen senkinek nem akarnám elvenni a hitét ezeknek a köveknek a gyógyító erejében, mert én továbbra is hiszem azt, hogy a hit ereje (bármiben) csodákra képes, ezért küzdenünk kell a végsőkig, mert ez az élet farkastörvénye.
Most pedig „átsétálok” még Bükkszentlászlóra (Óhutára), amely község 1981 óta közigazgatásilag Miskolchoz tartozik.
*Egyutcás település, Miskolc központjától 8,20 km-re, a város szélétől pedig 4 km-re található.
A terület már a kelták által is lakott volt, jelentős régészeti leletekre bukkantak a környéken. Bükkszentlászló völgyének egyik oldalán, a Bányabükk déli részét alkotó sziklafennsíkon a Cotinus kelta néptörzs sáncokkal, árkokkal védett földvárat épített. A község a 18-ik században jött létre, a bükki üveghuta települések közül elsőként. Az üvegkészítés 1712-13 körül kezdődött meg, cseh, szlovák, lengyel és német mesterembereknek a közreműködésével. Az üveghuta körül Hutta néven település alakult ki, ez a mai Bükkszentlászló.
Majd 1755-ben egy újabb települést is létrehoztak Újhuta néven, ez a mai Bükkszentkereszt. A falvak lakossága sokáig szlovák, ruszin, német nyelvű, kizárólag római katolikus vallású emberekből állt, mivel az üvegfúváshoz Magyarországon kevesen értettek, ezért külföldről kellett mesterembereket hozatni. Ezenkívül az üveghuta vezetői csak római katolikusokat voltak hajlandóak alkalmazni. Lakosai nemcsak üvegfúvással, hanem fakitermeléssel, mészégetéssel is foglalkoztak. 1940-ben a település felvette a Bükkszentlászló nevet, mely templomának védőszentjére I. László királyra utal. 1981-ben Miskolchoz csatolták, a nagy szocialista városbővítések korában, a települések közül utolsóként.*
Bükkszentlászló után az erdei úton továbbhaladva elérkezünk a Kaán Károly forráshoz, mely nevét a híres erdőmérnök és gazdaságpolitikus tiszteletére kapta. A bővizű forrás szépen karbantartott, ápolt környezetben pihenőpadokkal, asztallal, tűzrakóhellyel várja a kirándulókat.
S most e „sétasorozatom” legutolsó helyszínére fogok ellátogatni, Répáshutára (szlovákul: Répásska Huta) *Miskolctól 20 km-re a Bükki Nemzeti Park területén található a Bükk hegység déli lejtőjén. Területén sűrű erdő, terméketlen talaj, és a víz hiánya miatt sokáig emberi letelepedésre alkalmatlannak tartották. A 18-ik század végén alapították szlovák, ruszin és német üveghutások, amint azt a neve is jelzi. Lakói itt is foglalkoztak még szén és mészégetéssel és fakitermeléssel is. A község a 19-20-ik század fordulóján költözött egy másik völgyből a jelenlegi helyére, amikor az üveggyártó manufaktúrák megszűntek. Szlovák gyökereit ma is őrzi.*
Természetesen rengeteg festői kirándulóhelye lenne még a Bükknek, amelyekről e sorozatomban nem tettem említést, de ha ez irányú érdeklődést tapasztalnék, akkor a későbbiekben egyedi blogok keretében el fogok majd azokra a helyekre is látogatni.
Most pedig az igen hosszúra nyúlt sorozatomat befejeztem, őszintén remélem, hogy egyeseknek talán egy kis örömöt, és szép visszaemlékezéseket is tudtam okozni, hisz a fő célom ez volt.
Ami még kimaradt a korábbi ígéretemből, a Miskolcon és Magyarországon élő, további nemzeti kisebbségek:
*A németek (svábok).
A mai Magyarország második legnagyobb nemzeti kisebbsége. A korai Magyarországra települő német szerzeteseknek és lovagoknak hatalmas szerepe volt a kereszténység elterjesztésében és a feudális rend kialakításában. Jellemzően a 18-ik században érkeztek hazánkba, leginkább Zemplén, Rátka, Hercegkút, Károlyfalva vidékére. A második világháború utáni sérelmeik politikai okokra vezethetőek vissza, mivel a megyénkben élő német hangzású nevet viselőket jóvátételi kényszermunkára hurcolták el a Szovjetunióba.
A románok:
Szintén a 18-ik században szivárogtak be az országba, és a 19-ik századi polgárosodásban kiemelkedő kulturális szerepet játszó románok nagy része az első világháború végére elmagyarosodott.
A szlovákok:
Többsége a Bükk hegységben, Miskolc peremvidékén és Zemplénben talált új otthonra, mivel kiválóan értettek az erdei munkához, a faszén és mészégetéshez, a fakitermeléshez és az üvegmívességhez. A megyénkben élő szlovákok szinte már teljesen asszimilálódtak, beolvadtak a magyar közösségekbe. Éppen ezért a hagyományőrzés alapvető feltételének tekintik a nyelvoktatás iskolai kereteken belüli megőrzését.
Az ukránok, a ruszinok és a ruténok:
A magyarországi ukránok hazánk egyik szláv nyelvű nemzetisége. Az ukránoktól Magyarországon megkülönböztetik a magyarországi ruszinokat, vagy a ruténokat. Ukrajnában viszont a hivatalos nézet szerint az ukrán és a ruszin ugyanazt a népet jelölő megnevezés. A magukat ma is ruszinnak vallók azonban tagadják ezt, és mindmáig megkülönböztetik magukat az ukránoktól. A történelmi Magyarország egykori ruszinjainak a leszármazottainak többsége viszont ma már ukránnak vallja magát. A szlovákokkal együtt a 16-ik század első felében Kárpátalja felől érkeztek. Híresek voltak a Kárpátokból sót szállító, faúsztató, tiszai ruszin tutajosok.
A cigányok:
A magyarországi nemzeti kisebbségek közül ők az egyedüliek, akik nem rendelkeznek anyaországgal, ezért nem nemzeti kisebbségnek, hanem etnikai kisebbségnek határozzák meg őket. Észak Indiából vándoroltak az 5-ik századtól kezdődően nyugat felé. A Kárpát-medencébe tömegesen a 14-15-ik században jelentek meg, mint fegyverkovácsok és lókereskedők. Vándorló életmódot folytatva sátrakban éltek. Érdekes, hogy nyelvük szerint három csoportba oszthatjuk őket: A magyar (muzsikus) cigányok, akik Szerbiából érkeztek, az oláh (kolompár vagy valch) cigányok, akik a Havasalföldről jöttek hozzánk, ill. a beás cigányok, akik a román nyelv egy nyelvújítás előtti változatát beszélik. Magyarország három északi megyéjében a legnagyobb a népességük. A 19-ik század elejétől érte el a cigányok második nagy bevándorlási hulláma hazánkat.
A horvátok- szerbek és szlovének:
Ezek a nemzeti kisebbségek már elenyésző létszámmal élnek hazánkban, többnyire visszatértek szülőföldjükre, és inkább Dél- Magyarország területén éltek.
Az örmények:
A krónikák szerint honfoglaló eleinkkel is jöttek örmények a Kárpát-medencébe. A középkort követően, kisebb szórványban az újkorban is éltek hazánkban, azonban emléküket mára már csak néhány örmény eredetű hely és személynév őrzi. A hazai örménység többsége mára csak alig jobban idegen, mint a teljesen asszimilálódott kunok vagy jászok. Az örményt már nem beszélik, a magyart tekintik anyanyelvüknek.
Hazánk népességének a nemzeti és etnikai kisebbsége a lakosság kb. 8-10 %-át teszik ki, amelynek a nagy része magyar anyanyelvű cigány. Minimum egy évszázados folyamatos itt tartózkodás kell ahhoz, hogy a bevándorlók nemzeti kisebbségi rangot kapjanak. Nem sorolják a nemzetiségek közé a magyarországi zsidóságot. A törvény által elismert nemzetiségeken kívül jelentős új, nemzeti kisebbségek is léteznek már hazánkban: az itt élő oroszok, arabok, kínaiak, kurdok és egyes afrikai közösségek.*
Most pedig a teljesség igénye nélkül szeretnék egy pár Miskolcon született hírességet is megemlíteni Önöknek, akik öregbítették városunk hírnevét, és akikre mindannyian büszkék lehetünk.
*Benedek Tibor színész (1911-1963), Böszörményi Géza író (1964-), Dayka Gábor költő (1769-1796), Demjén Ferenc ( Rózsi) énekes (1946-), Grósz Károly miniszterelnök (1930-1996), Gyarmati Dezső vízilabdázó (1927-), Jónyer István asztaliteniszező-világbajnok (1951-), Kállay Ilona színésznő (1930-2005), Jókainé Laborfalvi Róza színésznő (1817-1886), id. Latabár Árpád színész, rendező (1878-1951), Lenkey Zoltán grafikusművész (1936-1983), Lukács Sándor színész (1947-), Pataky Attila (Edda Művek) énekes (1951-), Repka Attila olimpiai bajnok birkózó (1968-), Szabó Lőrinc költő (1900-1957), Mancs mentőkutya (? -2006),* és még sokan mások, akiket hely hiányában nem tudtam felsorolni. A lista nagyon hosszú lenne.
És most, ennek az 50 részes sorozatnak a legvégén engedjék meg nekem, hogy az egyik kedvenc költőm Juhász Gyula egyik gyönyörű versével búcsúzzak el Önöktől. Úgy gondolom, hogy ez a vers méltó befejezése lehet az én életemből 60 évet átölelő, Miskolc városát és környékét bemutató sorozatomnak.
Juhász Gyula (1883. ápr. 4 – 1937. ápr. 6)
Emlék.
„A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!
Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!”
1912.
– VÉGE –
Íródott: 2012. febr. 29-től – 2012. dec. 29-ig.
Írta: Sugár Ildikó Judit
Források, részben: *szabad enciklopédia
*bukkszentkereszt-szallas.hu
*MERt Szerkesztősége
Utógondolatok:
Amikor ennek a sorozatnak a megírása ez év elején megszületett a fejemben, akkor fel sem fogtam még, hogy mennyire széleskörű és szerteágazó, óriási munkába kezdek. Sok mindenről igyekeztem írni, és sok minden ki is maradt. Hisz ez a mi városunk igen nagy, úgy területileg, mint történelmében és minden más eseményeire is vonatkoztatva. Több kötetes könyvet lehetne írni a városról. Hogy a téma gerincét megalkossam, ezért döntöttem úgy, hogy egy „vizuális séta” folyamán, „gyalogosan”, sorban fogom érinteni Miskolc és környékének a helyszíneit. Sokat gondolkoztam azon, hogy mely építményeket, műemlékeket, történelmi eseményeket, gazdasági, szociológiai és társadalmi jellemzőket célozzam meg? Véleményem szerint az utóbbiak is fontosak, ha egy város történelmét az elmúlt 60 évre vonatkoztatva be akarom mutatni, a múltra és a jelenre vetítve is. Hogy ne legyenek a blogaim túlságosan egysíkúak és szárazak, ezért igyekeztem helyenként privát eseményekkel, részben a saját életem és személyiségem bemutatásával színesíteni. S, hogy ez mennyire volt sikeres, azt ki-ki maga döntheti el.
Őszintén szeretem ezt a mások által „lenézett” városomat, hisz idekötnek a gyökereim, a még meglévő családom, a barátaim, az emlékeim, és sok minden más egyéb is. Szeretem az összes hibájával, hiányosságaival, problémáival együtt, mert sokkal több az, amit adni tud nekünk, ha a tárgyi gazdagságát és a szépet keressük benne. Sokkal gazdagabb a mi városunk az összes többinél, és erre kéne összpontosítani. Ezt próbáltam bemutatni Önöknek. Az őseink nagyon sok értéket és útmutatást hagytak ránk, s ezt tisztelnünk, megfogadnunk és óvnunk kell! Kötelességünk az utódainknak mindezeket megőriznünk, majd úgy átadnunk, sőt még tovább növelnünk a város értékét, mint ahogy ezt korábban mi is megkaptuk örökségként. Akik ebben a városban születtek és élnek még ma is, vagy akik csak a későbbiekben telepedtek le ide, ne csak kritikával éljenek, hanem keressék a szépet és a gazdagságát is, mert meg is fogják találni azokat. A problémák megoldásáért pedig úgy gondolom, hogy együttesen dolgoznunk, küzdenünk kell, ki-ki saját hivatásán belül, és nemcsak szájjal, kritikával, hanem tettekkel is!! Sok-sok türelemmel, bizonyos fokú megértéssel, és főleg hittel és reménnyel is. Sajnos ez a mai világunk sehol máshol sem sokkal könnyebb, mert a problémák sokasága mindenhol megtalálható. S aki hazát cserél, az szívet is cserél, és higgyék el nagyon keveseknek adatik meg az igazi boldogság egy idegen országban, mert ők ott, mindég csak idegenek maradnak!
Szeressék és féltsék ezt a Mi városunkat, mert a MIÉNK!
Egyúttal megköszönöm minden tisztelt Olvasómnak, akik menet közben véleményükkel, jóindulatú kritikájukkal, saját ismereteikkel a munkámat segítették.
Tisztelt Olvasóim!
Engedjék meg nekem, hogy a 2012-es ó-év utolsó napjaiban úgy Önöknek, mint kedves Családtagjaiknak kívánjak őszinte tiszta szívből sokkal szebb, jobb, gazdagabb, hittel és reménnyel telibb, nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET.
Sugár Ildikó Judit
Köszönetet szeretnék még mondani ennek az újságnak a Szerkesztőjének, Pusztai László István Úrnak, aki hozzásegített és lehetőséget biztosított számomra ahhoz, hogy a fiatalságom óta bennem szunnyadó grafomániámat „kiélhessem”. S, az ehhez kapcsolódó álmaimat az írással kapcsolatosan, megvalósíthassam. Aki időnkénti útmutatásaival, biztatásaival erőt adott a munkámhoz. És Ő nem más, mint az én unokatestvérem.