Míg a közszférában alacsonyabb  szinten megszünteti a kormány az álláshalmozást, addig újabb lehetőségek nyílnak meg a honatyák előtt január 1-jétől: járási hivatalvezetők is lehetnek ebben a ciklusban a képviselőség mellett – írja a Blikk.  

 

Összesen hét fideszes képviselőt nevezett ki Navracsics Tibor közigazgatási miniszter a múlt héten. „Meg tudjuk oldani a két tisztség egyidejű ellátását, különösen, hogy nem lehetünk bizottsági tagok” – mondta a Blikknek Fülöp István kormánypárti képviselő, aki a mátészalkai járást fogja vezetni januártól.

Egy másik képviselőtársa is hasonlóképpen nyilatkozott. „Megyei közgyűlési elnökként és polgármesterként is voltam képviselő, most még könnyebb lesz, mivel csak plenáris ülésekre kell járni” – mondta Ódor Ferenc, aki az encsi járás vezetője lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A nyugdíjas tanárok vagy egészségügyi dolgozók választás elé kerülnek, hogy vagy a nyugdíjukról mondanak le, vagy a fizetésükről, az álláshalmozó politikusok mindkét helyről kaphatják majd az illetményt. A járási hivatalvezetők főosztályvezetői fizetést kapnak majd, azaz havi 500-700 ezer forintra számíthatnak szolgálati időtől függően.

Bár valószínűleg ez a pénz sem jön rosszul, azonban a politikusok hosszabb távra gondoltak, amikor elvállalták az új tisztséget, mivel 2014-től az eddigi 386 helyett csak 200 képviselő lehet a parlamentben – írja a lap.

„Az új választási rendszer következtében megszűnt a választókerületem, listán pedig nagy a tülekedés, józan ésszel nem gondolhatom komolyan, hogy befutó helyre kerülhetek” – ismerte el a lapnak Ódor Ferenc fideszes képviselő, akit társaihoz hasonlóan határozatlan időre neveztek ki járási vezetőnek.  hvg.hu