Magyarország elkötelezett a cigányság helyzetének javítása mellett. Ezt a célt a kormány által kezdeményezett, az Európai Unió által elfogadott, a romák társadalmi befogadásának előmozdításához célzó, egységes európai kereteket biztosító Roma Stratégia és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiánk is kifejezi. Ezt Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára nyilatkozta a minap.hu-nak.

A Roma Kulturális Központot a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében kiemelt projektként (ez az úgynevezett Világsátor-projekt) valósítaná meg Miskolc, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság szakmai felelősségével. A projektfelhívás szerint 1 700 000 000 forint keretösszeg áll rendelkezésre.

– A létrehozandó központban a kultúra több területe, az oktatás, a digitalizálás, a módszertani központ is helyet kap, megemelve ezzel a város és az egyetem presztízsét – mondta el kérdésünkre Langerné Victor Katalin. – Egy, a Millenárishoz hasonló beruházást lehet megvalósítani, ami ide vonzza a magas roma kultúra előadóit, nemzetközileg elismert művészeket és a művészetükért rajongó embereket is. Madridban is működik nemzetközi roma központ, és a város egyáltalán nem lett ettől kevesebb, sőt: az emeli amúgy sem szegényes művészeti, politikai, turisztikai színvonalát. Hiszen a központ a kulturális programok közvetítése és az oktatás mellett társadalmi és szociális kérdésekkel is foglalkozik.

Az államtitkár-helyettes kiemelte: az intézmény közönségvonzó hatásának köszönhetően növekedne a vendégéjszakák száma a városban. A kultúrához kapcsolódó turizmus pedig szolgáltatásokat generálva új munkahelyeket teremthetne helyben.
– A kulturális eseményekre érkezők a város egyéb, méltán híres látványosságait is megtekintve, vásárolva a kereskedelmi forgalmat is élénkítenék. A világon mindenütt nagyon híresek és közkedveltek a roma fesztiválok, New Yorktól Skócián keresztül, Prágában, Marseille-ben, és Budapesten is rendeznek ilyeneket. Ezek sehol nem jelentenek problémát, nem idéznek elő társadalmi feszültségeket, hanem a jókedvről, színvonalas műsorokról, egymás megismeréséről szólnak.

Az „egymás megismerése” pedig kulcsfontosságú, hiszen a központ alapvető célja, hogy a romák kulturális sokszínűségének megismertetésével segítse elő egy sztereotípiáktól mentes, hiteles kép kialakítását Európa és hazánk legnagyobb kisebbségéről.
– Fontos szempont, hogy a kultúra akkor lehet élő, ha a ránk maradt örökség megőrzése és konzerválása mellett képes a megújulásra is. A ma emberét a jelenkor nyelvén is képesnek kell lennie megszólítani az elődök örökségének. A hagyományok és a kulturális örökség megóvása mellett az is fontos, hogy a jelen is gazdagítsa a kultúrát, mert csak így maradhat folyamatosan korszerű és értékőrző. Egy kisebbség pedig élő kultúrájával mutathatja meg legjobban a maga arcát a társadalom egésze számára – hangsúlyozta Langerné Victor Katalin.

A megfogalmazott célok szerint a kulturális központ összegyűjti, és nemzetközi színtéren is láthatóvá teszi a hagyományos roma kultúrát, lehetővé teszi a cigány nyelv ápolását és fejlesztését, a hagyományok megőrzését, az összetartozás tudatának erősítését.
– A kiemelt projekt keretében egy regionális, Kárpát-medencei, majd európai központnak rakhatnánk le az alapjait. Emellett oktatási, felzárkózási, módszertani centrumként a nem cigány emberek számára hiteles képet nyújt a roma kultúráról, értékrendről, örökségről, de a többségi társadalom művészei számára is teret biztosítana a bemutatkozásra, akár közösen a roma alkotókkal, akár külön – fogalmazott az államtitkár-helyettes. Hozzátéve: történelmi tapasztalat az, hogy a kultúra minden esetben oldani tudja az indulatokat, ezért hatásos eszköz a társadalmi befogadás erősítéséhez és az egészséges identitás fenntartásában betöltött szerepének köszönhetően a társadalmi felzárkózás folyamatát is segítheti.  minap.hu