Élete és művészete pontosan ugyanúgy megosztotta a közvéleményt,mint abszurd és szerencsétlen halála… A tragikomikus ( elnézést ) balesete viszont végre kiváltotta azt a nemzetközi figyelmet, amelyet pusztán slágereivel elérnie soha nem sikerült…
Zámbó Jimmy élete és halála körüli viták azt mutatták, hogy már a kilencvenes években is két Magyarország létezett. Volt az az ország, amelyben Jimmy uralkodott, s volt egy másik, ahol szirupos/csöpögős, ízléstelen műzenét játszó, hiteltelen/kaptafaszentimentális szövegeket előadó senkinek tekintették, bár énektudását, vagy inkább alapadottságát – ama bizonyos négy és fél oktávot – elismerték
2001.január 2-án délután egész Magyarországon valódi döbbenet vett erőt, Zámbó Jimmy halálhíre éppúgy megakasztotta a mindennapi élet menetét, mint egykor Londonban és New Yorkban John Lennon meggyilkolása, vagy Párizsban Lady Diana autóbalesete.
Az énekes háza előtt mécsesek és gyertyák százai égtek, virágcsokrok, cédulák borították a kerítést… Ott Csepelen igazi gyászolók álldogáltak a ház előtt, egyszerű és megrendült emberek, akiket magukra hagyott Királyuk. Azok álltak ott, akiknek igencsak számított, hogy íme, valaki közülük mily sokra vitte, miközben továbbra is köztünk maradt, nem költözött be a városba, és akinek slágereit igazán szívből sajátjuknak érezhették.
Másutt azonban másféle gyászmunkának lehettünk tanúi: internetes fórumokon és SMS-ben küldött viccek tucatjaiban azt tapasztalhattuk , hogy Jimmy inkább vad és bárdolatlan tréfák tárgya, mintsem legendáké. Két, egymástól elkülöníthető kritika fogalmazódott meg Jimmy tevékenysége/munkássága kapcsán, melyet ezekben a kommunikációs közegekben résztvevők mindennek tartottak, csak királyinak nem.
Ott voltak Zámbó Imre magyar állampolgár és emberi lény fizikai adottságaira vonatkozó tréfák, melyek nem énektudására, hanem arcának esztétikumára, vagy épp annak hiányára utal(gat)tak. Mindenesetre ez a fizikai adottságokkal való gonosz élcelődés messze nem volt olyan ártatlan, mint bárki hihetné, s ha majd egyszer Zámbó Jimmy monográfusa kielemzi a művészt jellemző tagadhatatlan sértettség indokait, akkor az alulról való érkezés, az államosított pop- és rockzene alapító atyáinak közönye, sőt alkalmanként megvetése mellett nem lebecsülhető szerepe lehet annak a frusztrációnak, ami ebből a számára is ismerős humorforrásból fakadt…
Zámbó Jimmy soha nem találta meg az egyetlen, félreérthetetlen szerepet, amit minden átalakulásakor eljátszhatott volna. Amikor esetében rossz ízléséről, illetve – nem kicsit – az ízlés hiányáról beszélünk , tulajdonképpen a szerepekkel/szerepeivel való élhetetlenséget érthetjük. Annak a társadalmi rétegnek, amelyből ő is érkezett, pontosan ez volt az egyik legnagyobb problémája, hogy a konkurens kulturális minták közötti folyamatos választási kényszerben nemigen leli a helyét, nem nagyon találja meg a formát, amelyben kifejezésre juttathatja félreérthetetlen és félreismerhetetlen kultúráját.
Zámbó Jimmy egyszerre akart lenni mindaz, ami az őt és rajongóit – népét – folyamatosan és részben reménytelenül megigézte : gazdagnak, de mégsem kifinomultnak lenni. Hosszú hajat viselni, csajozni, piálni, aztán megnősülni, gyereket csinálni, ezt folytatva és letagadva. Istentelenként élni és Istenről énekelni, reménykedni , hogy az a négy és fél oktáv olyan erővel árad, hogy utóbb ő maga is higgye azt a hitet, amelyről és amelyet népének eldalolt…
Ezafajta kulturális mintakeresés rengeteg nehézséget generál… Imre egy olyan világból érkezett meg a nyilvánosságba, amelynek kulturális önreprezentációra soha nem volt módja. S aztán ugyancsak nem volt mihez asszimilálódnia. Ha odalent már nem volt semmi, hát idefent sem várta sokkal több. Ha az elnyomottak nem jeleskedtek a civilizált élet megteremtésében, akkor az elitben sem reménykedhetünk.
A magyar ” egyszerű/átlag ” ( szándékosan nem használom a ” proli ” szót ) emberek többek között attól is annak látszanak, mert hosszú évtizedek óta nem volt saját hősük, hosszú évtizedek óta nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyilvánosságban viszontláthassák saját kultúrájukat. Ha Zámbó Jimmy az ő hősük volt , a kulturális önkifejezést elvesztő külső kerületek néma életet élő tömegéé, akkor sorsa sem lehetett más. Vadul kereste a neki rendelt szerepet, amelyben aztán otthonra lelhetne. Hiába énekelt jobban, mint megannyi állami popénekes, aki beszélte a kiválasztottak nyelvét, a kulturális és kapcsolati tőke hiányát soha nem dolgozta le . Ezért is gyanakodott – joggal – azokra, akik az elithez tartoztak, s akik tényleg lenézték . Ezért érezhette magát biztonságban az övéhez hasonló kultúraközi elveszettségben élők között…
Halála napján világossá vált, hogy a zenei elit (?) mit gondol róla. A Z+ -ban ( egykori zenetévé ) egy szót sem ejtettek haláláról, ellenben a köztévében/bulvármédiumokban a magyar könnyűzenei élet ” NB II-es ” válogatottjának összes túlélő roncsa lelkesen barátjaként emlegette. A könnyűzenei világ nyilván azért sem tudott mit kezdeni Jimmyvel, mert valójában a Király sem találta a helyét azok között, akik pályája elején átnéztek rajta…
Ha a Király koncertezett (sikeri csúcsán sok-sok sportcsarnokos/ nagyszínpados élőkoncertet adott ! ), nemigen voltak üres széksorok. Ez nyilván nyomasztotta a könnyűzenei veteránszövetséget, amely csak beláthatatlan médiahisztériával volt képes arra, hogy Jimmy sikereit akár csak megközelítse…
Zámbó Jimmy joggal érezte, hogy hívei Magyarországán kívül van egy másik Magyarország, amelynek területe jóval kisebb, mint az övé – amely minimum esztétikai gyanakvással és alkalmanként nyílt megvetéssel figyelte tevékenységét… Igazuk volt-e azoknak, akik így ítéltek?
Részben feltétlenül: tény, hogy dalai elviselhetetlenül teátrálisnak és modorosnak, nevetségesnek és műérzelmesnek tűnnek egyszerre. Csakhogy mindez nem ok a lenézésre, s különösképp nem a büszkeségre…
Ugyanis nem igaz, hogy Jimmy oldalán pusztán az őserő, az üres muzikalitás, az ízlés hiánya és a totális giccs található , míg a másik oldalon az ízlés és civilizáció bajnokait tisztelhetnénk az elit sztárjaiban, mindazokban, akik nem a média ellenében, hanem általa lettek ideig-óráig sztárrá…
S itt vissza kell vonnunk a két Magyarország-tételt : vajon milyen civilizáltsági normákat mutat az az elit, amelynek jónéhány nyilvánosságban élő hőse és sztárja kellő távolságot tartott a Királytól. A magyar médiaelit ugyanis éppúgy és épp azokon a pontokon civilizálatlan, ahol Jimmy is az volt…
Nem pusztán a rosszul befejezett mondatokról, a nyelvi kompetencia érzékelhető hiányáról ,a kétségbeejtő narcizmusról van szó, ahogy Zámbó Jimmy is figyelte/alakította ki önmagát és terét a ” prolivilág ” közepén, Csepelen.
Nagyobb probléma az örök civilizálatlanság, amelyben az egyébként kulturálisan az elithez tartozó média osztozik, s amely Jimmy eltévedt szerepeinél is súlyosabb tévedés….
A civilizáció semmi egyéb, mint mértéktartás és felelősség olyan pillanatokban, amelyekben épp a legkönnyebb a legalpáribbnak lenni. Ami Zámbó Jimmyben tényleg alpári volt, nem állt meg osztálya kultúrájának határain. A civilizálatlanság a nála sokkal jobb modorú és magukat a középosztályba soroló, elittudattal megáldott értelmiségiek között is elfogadott norma. Nem sok szemrehányást tehetünk másoknak, amíg a saját értelmiségi világunkban annak a bizonyos ” taplóságnak/parasztságnak ” – amely egyébként tényleg nehezen elviselhető – képtelenek vagyunk gátat vetni…
Zámbó Jimmy 12 éve halott. Élete/halála kettéosztotta ugyan a társadalmat, de mégis mindannyiunk hőse volt. Mindazok, akik kellő távolságot tartanak attól a Magyarországtól, amelyet Zámbó Jimmy képviselt, tulajdonképp nem másról tettek tanúbizonyságot, mint némi félelemről és idegenkedésről, ami érthető…
Zámbó Imre sokak nagy művésze volt. Milliók életre szóló élménye, hiszen helyettük és nekik énekelte el azt, amit maguk esetleg csak eldadoghattak volna. S az üzenetet, amelyet közvetített, akkor is meg kell értenünk, ha saját kulturális normáinktól és formáinktól független, idegen módon halljuk meg. Az idegen világok megértése: önmagunk jobbá tételének első lépése lehet….
DISZKOGRÁFIA
Csak egy vallomás (1991), Jimmy II. (1992) , Számíthatsz rám (1993) , Jimmy IV. (1994), Jimmy’s Roussos (1994) , Szeress, hogy szerethessenek (1995), Mit akarsz a boldogságtól? (1996), Zámbó Jimmy Best of I. (1997), Zámbó Jimmy Best of II. (1997), Fogadj örökbe (1998), Dalban mondom el (1999), Karácsony Jimmyvel (2000)
JGYT – felh .: Gy. P.