Saját pártja diadalának tartja  Gyurcsány Ferenc, hogy az Alkotmánybíróság pénteken nemet mondott a választási regisztrációra.

 

A volt miniszterelnök A harmadik csapás címmel tett közzé bejegyzést szombat reggel közösségi oldalán. Gyurcsány Ferenc szerint a választási regisztráció eltörléséről született alkotmánybírósági döntés a harmadik, egyben a legnagyobb csapás a Fideszre 2010 óta. Az első pofon az volt, amikor „visszavonulót kellett fújniuk egyik képviselőjük otromba nőellenes kijelentései miatt. Aztán meghátráltak a diákok előtt, most meg elbukott a regisztráció” – írja.

Gyurcsány nem titkolja, hogy pártja sikereként értékeli az AB döntését. Úgy fogalmaz: a Demokratikus Koalíció volt a regisztráció legádázabb ellenfele, és emlékeztet arra, amikor négy társával éhségsztrájkolt a regisztráció ellen a budapesti Kossuth téren. Később aláírásgyűjtéssel igyekeztek bizonyítani, hogy a választók elutasítják a választási regisztrációt, majd ősszel tiltakozásul élőláncot vontak a Parlament köré.

„Igazunk volt, amikor az első pillanattól a legnagyobb erővel léptünk fel, és igaza volt annak sok-sok embernek, aki velünk tartott. Mondjuk ki nyugodtan: győztünk” – összegzi a történteket a DK elnöke, majd a támogatóknak köszönetet mondva zárja bejegyzését.