Szeptember 4.Önhikire, azaz az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések kormányzati támogatására nyújt be pályázatot Miskolc – így döntött a város rendkívüli közgyűlése szeptember 4-én. Azért kellett rendkívüli közgyűlést összehívni, mert a pályázat beadási határideje szeptember 10-e volt, na meg azért, hogy a sikeres pályázat érdekében módosítsák a februárban elfogadott költségvetést, illetve elfogadják az első féléves gazdálkodási beszámolót.

 

A költségvetés módosítására előterjesztett javaslat azért is volt meglepő, mert Soós Attila fideszes képviselő, a városgazdálkodási- és üzemeltetési bizottság elnöke 2012 februárjában, a rendelet elfogadásakor arról beszélt, hogy az idei büdzsé (melyet ők előszeretettel hívnak egyensúlyi költségvetésnek) tökéletes. Ha tökéletes, és ha egyensúlyi, akkor viszont miért kellett hozzányúlni?

A vita során a kormánypárti képviselők érveléséből az derült ki: azért, mert ha egyensúlyi, akkor nem lehet pályázni az önhikire, hiányt kell produkálni ahhoz, hogy a pályázaton részt vehessünk. Ha viszont az önhiki nélkül is megvagyunk, mert ez egy egyensúlyi költségvetés, akkor ugyan miért kell erőltetni azt a fránya önhikit? A szocialisták által ördöglakatnak nevezett ellentmondást nem sikerült kibontani, illetve feloldani, arra viszont futotta a kormányzópárt erejéből, hogy már megint a város adósságállományára tereljék a szót, s ismét szidják az MSZP-t.

Ami a pályázat további sorsát illeti, nagyon úgy tűnik, teljesen felesleges volt a mutatvány. Noha Tállai András önkormányzati államtitkár december 19-én azt jelentette be, hogy minden pályázó, 1637 önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzat kapott támogatást a Belügyminisztériumtól, a mellékelt listán hiába kerestük Miskolcot, nem találtuk.

Szeptember 18.
Írásban kérdezte meg Orbán Viktor miniszterelnöktől dr. Varga László, hogy Debrecenhez hasonlóan Miskolc is kaphat-e pluszforrást a villamosprojektjéhez. Minderről az MSZP országgyűlési képviselője, a párt miskolci ügyvezető elnöke szeptember 18-án számolt be.

Kérdését azért tette fel, mert a kormány az azt megelőző napokban hagyta jóvá a Közlekedés Operatív Program „Debrecen városi villamoshálózat fejlesztése (2-es vonal)” című nagyprojekt támogatásának megemeléséről szóló előterjesztést. Az indoklás szerint a több mint 530 millió forintos pluszforrás beállítására azért volt erre szükség, mert a projekt költségei megnövekedtek, de erről sem a kivitelező, sem pedig a beruházó nem tehetett. A pluszköltségeket így az állam vállalta magára.

Villamoshálózat-fejlesztési ügyben ugyanakkor Miskolcnak is elkélne egy kis segítség, hiszen a Tisza pályaudvari végállomás, a Kandó Kálmán tér rekonstrukcióját, átalakítását nem sikerült az uniós támogatás terhére elvégezni. Éppen ezért dr. Varga László megkérdezte a miniszterelnöktől: látja-e lehetőségét annak, hogy a kormány többlettámogatást biztosítson a Kandó tér rehabilitációjára?

A kérdésre Németh Lászlóné fejlesztési miniszter válaszolt. Leírta, hogy tudnak az ügyről, ám „a villamos projektet is finanszírozó Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) 5. prioritás kerete 100%-ban lekötött, így bármely új projekt vagy projektelem támogatása csak a Nemzetgazdasági Minisztérium által biztosított hazai túlvállalás terhére történhet. Amennyiben a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság pozitív döntést hoz, Miskolc Megyei Jogú Város további előkészítési támogatási forrásokhoz juthat, amely hozzájárul a hosszú távú Közlekedésfejlesztési Koncepció megvalósításához”.

Nos, azóta sem történt semmi: a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság ebben az ügyben nem hozott semmiféle pozitív döntést, Miskolc pedig nem kapott előkészítési támogatást.

Szeptember 27.
„Szégyen-gyalázat Miskolc közgyűlésében! Most döntött a közgyűlés, hogy eredménytelennek nyilvánítja a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázatot! A szégyen még nagyobb, hogy még a véleményünket sem mondhattuk el, mert a vitát ügyrendi szavazással lezárták. Tették ezt úgy, hogy szólásra jelentkeztünk”. Ezt a bejegyzést dr. Simon Gábor szocialista képviselő követte el a Facebookon szeptember 27-én este. Kiderült ugyanis, hogy hiába a pedagógusok, a dolgozók, a szülők, a civilek támogatása, hiába akarja a Fideszen és a KDNP-n kívül minden érintett miskolci, hogy ismét Veres Pál legyen az intézmény igazgatója, ez a városvezetést egy cseppet sem érdekli.

Mint arról már júniusi összefoglalónkban is írtunk, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatójának, az intézményt 15 éve vezető Veres Pálnak idén lejárt a megbízatása. A tulajdonos önkormányzat tavasszal pályázatot írt ki, melyre Veres Pál és egy olyan pedagógus pályázott, aki később – támogatottság hiányában – visszalépett. Ennek ellenére az önkormányzat fideszes többsége júniusi testületi ülésén nem nevezte ki igazgatóvá az így már egyedüliként pályázó Veres Pált, arra hivatkozva, hogy az elmúlt időszakban esett az oktatás színvonala (közben kiderült, a Földes idén is kiváló minősítést kapott a Köznevelés című oktatási szaklaptól. A Magyarországon működő 355 gimnázium közül csupán 36 érdemelte ki ezt a címet, ebből csupán kettő található Borsod-Abaúj-Zemplénben, a Földes mellett a szintén miskolci Herman Ottó Gimnázium).

Sokak szerint azonban ez csak kifogás volt, Veres Pál bűne az lehetett, hogy 2011-ben nem volt hajlandó támogatni a városvezetés iskolaátnevezési ötletét, sőt, az ez ellen szervezkedő jelenlegi és egykori diákok, miskolciak mellé állt. Akkor össze is gyűlt közel 40 ezer tiltakozó aláírás, így a fideszes városvezetés nem merte megkockáztatni az átnevezést.

Nyáron az önkormányzat új pályázatot írt ki, arra Veres Pál ismét jelentkezett. Rajta kívül pályázott még Dávid Enikő is, aki a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolában dolgozik, történelem, ének-zene szakos tanárként.

A pályázatokat, a pályázók személyét – a szokásoknak és a törvényeknek megfelelően – a diákok, a pedagógusok, az intézmény dolgozói és a szülők ezúttal is értékelték. Egyhangúlag Veres Pált és pályázatát támogatták, úgy, hogy a pedagógusok és az alkalmazotti kör Dávid Enikőt és pályázatát ráadásul még el is utasította.

Ehhez képest a KDNP-s, fideszes többségű oktatási bizottság szeptember 20-án azt javasolta, hogy a szeptember 27-i közgyűlés most se válasszon igazgatót az intézmény élére, a döntést az állam hozza majd meg, hiszen január 1-jével már nem Miskolc lesz az intézmény fenntartója

A Földes Ferenc Öregdiákok Egyesülete szeptember 26-ra, a miskolci önkormányzat döntését megelőző napra demonstrációt szervezett. A demonstráció időpontjában a rendezvényre meghívott, ám onnan látványosan távol maradó dr. Kriza Ákos miskolci polgármester közleményt adott ki, amelyben egyebek mellett azt írta: az iskola sorsa, jövője túlságosan komoly kérdés ahhoz, hogy pusztán csak pártpolitikusok döntsenek felőle.

Egy nappal később mégis döntöttek, Veres Pált nem nevezték ki. Az ügybe mindent belekevert a fideszes városvezetés, amit csak lehetett: azt a látszatot igyekezett kelteni például, mintha az igazgatójelöltek személyéről a szocialisták nyomására döntöttek volna a pedagógusok úgy, ahogy. Erőszakos és arrogáns fellépésükkel ráadásul tisztességes miskolci polgárok százait sikerült megsérteniük.

Itt tartunk tehát. Megbízott igazgatója van a Földesnek, mert a fideszes városvezetés nem volt hajlandó kinevezni azt, akit rajtuk kívül mindenki akart. eszakonline.hu