Talán valami régi indexes fotós fórumon írt egy arc, aki mindig így írta alá a kommentjeit, de most lopom:
ez az én véleményem, ami csak az enyém.
Szóval nem nekem esni, tegyük fel, hogy hangosan gondolkozom.
Nagypapám amolyan régimódi munkás ember volt, nyugdíjas éveiben kádárként dolgozott (boros hordókat készített), gyerekkoromban rengeteget néztem, ahogy az abroncsokat kalapálja és ahogyan a görbe dongákból szép lassan összeálltak a hordók a keze alatt. A műhely falán tucatjával lógtak a gyaluk, körzők és annyi féle kalapács amit el se tudnék képzelni, ha nem alakult volna úgy, hogy saját szememmel látom.
Most arra nem emlékszem, hogy Papa mondta mondása volt-e, de valahogy rémlik nekem kisgyerek koromból ez a „aki nem dolgozik, ne is egyék” mondás. Lehet, hogy csak akkor mondták, amikor nem segítettem eleget a ház körül, vagy amikor a szobámat nem akartam kitakarítani, mindenesetre túl komolyan nem vehette senki, mert azért arra nem emlékszem, hogy bármikor és éhes maradtam volna.
Tavaly nyáron voltak erős heteim, volt 300 feletti hónapom is, ráadásul amennyire emlékszem aránylag figyeltem a kalóriákra is, mégsem fogytam, akkor azt gondoltam, hogy a szervezetem betáblázta ezt a futásmennyiséget, nem tudok én már mit tenni ezzel kapcsolatban, csinálom az edzéseket, aztán a súlyom meg majd alakul, ahogyan akar, nagyon nem izgat. Nem tudom, hogy van-e egyáltalán ilyen, hogy a „szervezet betábláz valamit”, de a egész évben nagyon lassan és ment le a súlyom, ami meg lement, az jórészt nem a futásnak és az odafigyelésnek, hanem a nyár elején beiktatott méregtelenítő hétnek volt köszönhető.
Aztán elkezdtem pulzuskontrollal futni és persze újra vezetni a kalóriákat és csodák-csodája anélkül, hogy a kajálásban sokkal feszesebb, vagy okosabb lennék, mégiscsak aránylag tartós, bár nem annyira meredek csökkenésbe kezdett a súlyom. November elején 95-96 kiló környékén szórtak az értékek, most (két hónap alatt) 92-93 környékén szórnak, Nem egy zuhanás, de korábbiakhoz képest mégiscsak a folyamat újraindulását jelzi. Nem értettem, hogy mitől van ez, sőt néha meg is ijedtem, amikor egy telezabált hétvége után szerdára megint visszaállt a súlyom. Aztán karácsonyi szünetben elolvastam Muhari Gábor maratoni írását, amiben megtalálni véltem a mostani (relatív tartós) fogyásomnak és a nyári stagnálás okát.
„Jó lehet a zsírraktárak sem korlátlanok, a bennük rendelkezésre álló 5-15 kg-nyi zsír a maga 45000-135000 Kcal energiatartalmával bőven többszöröse annak, ami egy, vagy akár több maraton teljesítéséhez szükséges. Ahhoz azonban, hogy energiaforrásként tudjon funkcionálni, igen hosszú és lassan járható úton kell végighaladnia. A fentiekben már részletezett folyamat aktivizálódásához megfelelő körülmények mellett is minimum 10-30 percre van szükség Ennek következtében a zsírsavakból származó energia időegységre vonatkozó kis hozama, valamint nagy oxigénigénye miatt mindig csak kiegészítheti a teljes szükségletet. Ez a hányad ideális esetben sem több mint 50-60%. Míg a folyamatot kedvezően befolyásolja az oxigén-, az L-karnitin valamint a mitokondriumok specifikus enzimeinek jenléte,addig kifejezetten hátráltatja, vagy akár le is állíthatja az oxigénhiány valamint a vér magas glüköz-, illetve tejsav koncentrációja.3 mmól/literes laktétszint felett a zsírsavak energiaként történő hasznosítása minimális szintre csökken.”
A nyári edzéseimet nagyrészt az 5’20” és 5’50” közötti tempóban futottam, 155 környéki átlagpulzusokkal és rengeteg versenykilométerrel.Félmaratonok sorát futottam, amiket már 160-165-ös átlagpulzussal és sok laktátküszöb feletti kilométerrel „zakatoltam végig”. (Ezt a zakatolást egyfajta erősségemnek is gondoltam), Ezek edzések nagy része jó eséllyel nem használt a fogyásomnak, persze nem is ez volt a feladatuk. A szervezetem ezen alkalmak esetén nagy valószínűséggel már elérte a fent leírt állapotot, azaz nem, vagy csak nagyon kevéssé használta a zsírraktárakat az edzések közben.
Az elmúlt két hónapban pulzuskontrollal edzek, ami azt jelenti, hogy nincsen az edzésnek más mércéje, mint a pulzusom. A tempó másodlagos. Ha a pulzusom az edző által kért pulzustartomány felső határát meghaladja, akkor lassítok, ha esetleg az alsó határt közelítené (ilyen nem nagyon van), akkor gyorsítok. Az elmúlt hónapok edzéstervei alapján nagy általánosságban elmondható, hogy az edzések túlnyomó részét 145 alatti tartományban futom. Ehhez a pulzustartományhoz egy nyugodt szinte alig-alig megterhelő kényelmes futótempó társul, Ebben a pulzustartományban fogyok. Jelenleg azt gondolom, hogy ebben a tartományban a szervezetem az energia egy részét a zsírraktárakból be tudja tolni a közösbe és mivel talál még bőven rajtam, hát be is tolja.
Aztán úgy hozta a sors, hogy a karácsonyi nagy zabálásból én sem tudtam kivonni magam, sokat ettem és maximálisan indokolatlan kalóriák ezreit vittem be, aztán gondoltam sebaj, majd megint betolok egy méregtelenítőhetet és akkor mindent a helyére teszek, megbocsájt nekem a futókarma stb. Aztán a méregtelenítésből nem lett semmi, de az első nap még ezt nem tudtam és a délutáni gyáli futásomat 16 órás éhgyomorra futottam.
15 kilométer 5’52”-es átlagtempóval és 144-es átlagpulzussal? Mi van? És nem remegett a lábam, nem éheztem el, nem éreztem rosszul magam, jól voltam végig, élveztem a futást. Gondoltam, hogy ennek utána kellene járni, másnap megint nem ettem napközben és délután fél négykor közel 20 órás koplalás után futottam.
10km 55’59” alatt egy 148-as átlagú edzésen.
Szóval nem untatlak titeket a további edzésadatokkal, a lényeg, hogy jó érzéssel, és jókat futottam éhgyomorra.
A karácsonyi szünetben volt arra is időm, hogy elolvassak néhány hozzászólást az Index Terepfutós topikjából, valamint beleolvassak Anita Bean: Modern sporttáplálkozás c. könyvébe. Itt is írtátok már nekem, de most nyomtatásban láttam, hogy nagy hülyeség az a gyakorlatom, hogy futások után este már nem eszek (vagy ha eszek, akkor rettenet lelkiismeret furdalásom van). Egyöntetű a vélemény, hogy az edzések után enni kellene és vissza kellene tölteni a szervezet által az edzések alatt felhasznált energiát (nem akarok belemenni, a könyvben tök jól le van írva a folyamat). A lényeg, hogy ha edzés után nem eszel, akkor előbb-utóbb az edzéshatékonyságod romlik. Ez pedig szöges ellentétben áll az eddigi gyakorlatommal, én reggelenként mérlegelek, minden gramm számít alapon esténként már próbáltam elkerülni, hogy kalóriát (és súlyt vigyek be)
A karácsonyi szünetben arra is volt időm, hogy beleolvassak a Harcosok étrendje c. könyvbe. Maga a módszer és főleg az érvrendszer sajnos nem győzött meg de szeget ütött a fejembe, hogy összevonva a fentiekkel egy érdekes koncepció lenne. A komcepció egy olyan étrend gondolata, ami valahogy a fenti címmel jellemezhető a legjobban: Aki nem fut, ne is egyék.
Gyakorlatban nálam ez azt jelenti, hogy a reggeli munkába futásaim alkalmával reggeliznék, aztán az esti futásig koplalás, este hazaérve egy közös vacsora Enikővel. Sporttáplálkozásilag is jó és engedélyezi a közös esti vacsora meghittségét, amit annyira hiányoltam az elmúlt időszakban, (Illetve ha vacsoráztam, akkor kötelezően rosszul éreztem magam, hogy nem szabadott volna)
Szóval a héten így futottam és így ettem, a futások jól mentek, bár a másfél órás csütörtöki futás intenzívebb részét már kibírtam röhögés nélkül. (18-20 órás éhgyomorra azért nem volt egyszerű)
A magam részéről azt gondolom, hogy az eddig gyakorlat, azaz a kalóriaszámolgatás és ez a heti futásadag bőven elég a fogyáshoz, de talán érdemes lenne az étkezéseket úgy rendezni a napirendben, hogy azok az edzések utánra essenek. Na, eddig jutottam.