Egy nagykinizsi lakostól érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint
a településen azt tapasztalták, hogy megszűnt a földfelszíni sugárzású
TV adás. A bejelentő azt is elmondta, hogy kb. két éve is történt hasonló
eset, amikoris bebizonyosodott, hogy az átjátszó torony kábelét
eltulajdonították, az okozta a kimaradást.

 

Ezt követően az Encsi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a
Szentistvánbaksa külterületén lévő jelerősítő toronyhoz mentek. Ott azt
tapasztalták, hogy a kábelek hiányoznak, továbbá a csonkok arra utaltak,
hogy azokat fűrésszel vágták el.
A helyszín tágabb környezetét ellenőrizve a település buszmegállójában
igazoltattak egy 17 éves hernádkércsi fiatalembert. A fiú ott
tartózkodásának okaként elmondta, hogy ismerőseit várja, akik
felmentek a falu melletti dombtetőre. A rendőrök további kérdéseire
beismerte, hogy társai az átjátszó torony kábeleit akarják levágni, őt
pedig figyelőként hagyták hátra. A fiatalembert a járőrök a szolgálati
gépkocsiba ültették, majd vele együtt indultak társai felkutatására.
Alig haladtak a járművel, amikor szembe jött velük gyalogosan a két
keresett fiatal. Nem volt ugyan náluk semmi, de a rendőrök kérdéseire a
bűncselekmény elkövetését mindketten elismerték.
Elmondták, hogy kifejezetten azzal a céllal érkeztek a településre,
hogy ott az átjátszó torony kábeleit elfűrészeljék, illetve azokat
eltulajdonítsák, mert pénzt akartak belőle csinálni. A toronyra
mindketten felmásztak és közösen vágták el a kábelt, illetve darabolták
össze, majd a szántóföldeken keresztül cipelni kezdték Megyaszó
irányába. Az eszközöket útközben eldobálták, mert a kábelek nagyon
súlyosak voltak. Egy idő után azonban már nem bírták tovább vinni azt
sem, ezért letették azokat a szántóföldön. Majd mivel nem tudtak
telefonon kapcsolatba lépni figyelő társukkal, a kábeleket elrejtették,
majd a buszmegállóhoz indultak. A fiatalok ezt követően megmutatták az
eltulajdonított vezetékek helyét, amit a rendőrök lefoglaltak.
A kábel-tolvajokkal szemben nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette
miatt büntetőfolytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság.