Tóth László, az Unio-Coop Zrt.  vezérigazgatója a minap.hu-nak elmondta, a volt Cora tulajdonosához tartozó üzletláncok közül összesen 62-t vesz át a COOP első körben, ebből az Unio-Coop Zrt. 7 üzletet üzemeltet a jövőben, borsodban és a szomszédos megyékben.
– Területi elosztásban ez a következőképpen alakul: Miskolcon három üzletet, két Profit és egy Match-ot, Kazincbarcikán egy Profit, Egerben szintén Profi üzletet, Salgótarjánban pedig egy Profi és egy Match üzletet veszünk át – mondta a vezérigazgató.

 

A miskolci boltokat már a jövő héten átveszi a Coop, ezt követően a Győri kapuban található Match és az avasi Profi átépítése azonnal megkezdődik, várhatóan négy-öt hét múlva pedig teljesen megújulva nyitnak majd újra az új színekben, új árukészlettel. A Vörösmarty utcán található Profi azonban még néhány hónapig jelenlegi arculatában, a jelenlegi árukészlettel várja a látogatókat, ide csoportosítják, és itt árusítják ki a másik Profi és a Match készleteit is.
– A belvárosi üzletházban ugyanis több bérlő is van, a három hónapos felmondási idő lejárta után tudjuk majd megkezdeni az átalakítást. A célunk az, hogy egy nívós, igényes üzletközpontot hozzunk itt létre, természetesen egy Coop áruházzal a középpontban, olyat, mint amilyen az valamikor volt – mondta Tóth László.

Az egri és a salgótarjáni üzleteket csak február első felében veszik majd át. Az ügy érdekessége egyébként, hogy Salgótarjánban a napokban megegyeztek a Salgó-Center Zrt.-vel annak megvásárlásáról is, így a nógrádi megyeszékhely Coop üzleteit is az Unio-Coop Zrt. üzemelteti a jövőben. minap.hu