Elnapolták tegnap azt a másodfokú tárgyalást, amelyet távhőügyben tartottak
a megyei bíróságon. Az
elsőfokú tárgyalásról annak
idején – mint furcsa ítéletről
– számolt be lapunk: lényege,
hogy még maga a bíró is elismerte,
hogy igazságtalan. 484
ezer forintot kellene kifizetnie
az alperesnek, K.A Évának, az
elsőfokú ítélet alapján, hiába
állítja a bíróság által kirendelt
független szakértő is,
hogy ilyen árú hőt fizikailag
képtelen lenne elhasználni.
Rövid- és hosszútávon is munkahelyeket teremthetne,
hozzájárulhatna a fiatal diplomások helyben tartásához,
hozzájárulhatna egy, a hazájáért tenni akaró, cselekedni
nem öncélúan, hanem (a „többséggel” és egymással is)
együtt akaró roma értelmiség kinevelődéséhez, példaként
szolgálhatna hátrányokkal küszködő gyerekeknek arra,
hogy ezeket a hátrányokat le lehet vetkőzni, az életnek
lehetnek értelmes, tartalmas céljai. Hozzájárulhatna a
helyi kulturális kincsek felismeréséhez, továbbadásához,
nemzetközi elismertetéséhez, fellendítené az idegenforgalmat
és turizmust, segítséget (és talán nagyobb társadalmi
presztízst is) adna a sokszor sziszifuszi küzdelmet
folytató óvópedagógusoknak, tanároknak a mindennapok
során. A kultúra fogalmát tágabban (szociológiailag)
értelmezve hozzájárulhatna az egészségkultúra fejlesztéséhez,
az egészségtudatos magatartás és szemléletmód
elterjesztéséhez is. Összefoghatná a hazai és nemzetközi
tudományos kutatásokat, felmérné a hiányterületeket, kijelölné
a cselekvés lehetséges (értelmes) irányait. És igen,
érintené a roma kérdést, persze, hogy érintené, hiszen ez
ebben a régióban és ebben az országban (és nem mellesleg
az Európai Unióban) megkerülhetetlen. Mint ahogyan az
is megkerülhetetlen, hogy a társadalmi integráció égető,
sürgető kihívásaira, értelmes, indulatoktól mentes
válaszok szülessenek. Szükséges lenne annak belátása,
hogy az integráció, bár elsősorban a „kisebbség” érdeke,
a „többség” számára is megkerülhetetlen, fontos kérdés,
mindannyiunk közös ügye.
Csak félve kérdezem meg: ez tényleg csak álom maradhat
ebben az országban?
Szerzőnk szociológus, a Miskolci Egyetem
Bölcsészettudományi Kara
Szociológiai Intézetének igazgatója.
– Az egyeztetésen a legfőbb
kérdés, amit feltettünk, az
volt: zárolták-e az ösztöndíjakra
szánt összeget. Egyértelmű
igen volt a válasz, s hogy
azt a nyugdíjalapból vonták
ki. Ám egyelőre csak a miniszterelnök
szóbeli ígérete a garancia
arra, hogy az ösztöndíjat
választók jövedelme nem
csökkenhet. Mindenesetre
törvény nem rögzíti, hogy aki
március 31-től lemond a nyugdíjáról,
az pontosan mekkora
ösztöndíjra számíthat majd a
július 1-től életbe lépő Senior
ösztöndj révén. Ilyen körülmények
között kell január
végén nyilatkozni – világított
rá dr. Nagy Gábor a helyzet visszáságára.
Ettől sokkal furcsább számomra az, hogy a TAO-ból sem érkezik
megfelelő mennyiségű pénz,
annak ellenére, hogy ez egyfajta
adó optimalizáció is a
nyereségesen működő cégek
számára. És ahhoz, hogy ezt
adják, a vállalkozások vezetőinek,
tulajdonosaiknak sem
kell átszabniuk a marketing
terveiket, hogy a diósgyőri
labdarúgás javára tegyenek.
Komolyan mondom: az, hogy
ez nem működik, kiábrándítóbb
az alacsony szinten lévő
szponzori pénzeknél.