Született számos beszámoló . Mindegyik olvasása során felelevenednek az élmények. Érdekes olvasni, hogy más csapatokban is problémát okozott a hőség, az utolsó pillanatban visszalépett indulók. Ebben az értelemben sem voltunk egyedül ezen a hétvégén.
Belus Tamás írja a Kilométerkövek-ben
„Szinte beáll a nyakam, annyi mindenki van itt, akire felnézhetek. Mert nem tudom eldönteni, hogy Lubics doktornő világra szóló győztes futása vagy a DK Nehézbombázók heroikus küzdelme tölt el nagyobb tisztelettel.”
Mit mondjak, tényleg heroikus volt a küzdelem, de kezdjük az elején. Gergő fejébe vette, hogy néhány olyan embernek is megmutatja az UB-t, aki még évekig nem is gondolna az indulásra az embert próbáló „futóversenyek Woodstock”-ján. Megkezdte az agitálást a DK-Team súlyosabb esetei között, érvelni, tárgyalni nagyon tud. Össze is hozott egy 17 fős csapatot, kapcsolatait latba vetve elintézte, hogy versenyen kívül, szintidő nélkül, nagyobb létszámú csapatban rajthoz állhatunk.
Összeállt a „Nagycsapat”, gyorsan fitten szétosztottuk a szakaszokat, mindenki annyit kapott, amennyit szeretett volna. Kitaláltuk a logisztikát, ki-mikor-kivel-mivel-hol-honnan-hová. Volt két biciklis kísérőnk a teljes szakaszra. Két héttel UB előtt nyugodtan néztük, ahogy a többi DK csapat észbe kap és kezdi a tervezést, mindenféle performance-szal körítve. A nagy elbizakodottságnak meg lett a böjtje: először Vizl Péter kért szakaszcserét a TV2-es forgatás miatt, amit gyorsan meg is tudtunk oldani, hála a csapat rugalmasságának. Közben az egyik biciklis kísérő drótszamara „térdelt le”, semmi gond, van másik kísérőnk, legalább lesz, aki viszi a biciklit, míg a kísérőnk fut. Bizony, Mátyás-Peti Csaba kemény legény, végig tekeri a teljes szakaszt, kivéve azt a 21 km-t ahol fut. Újabb hír érkezik, egy ember visszalépet, szerencsére beajánlotta testvérét. Semmi probléma, bizakodva nézünk az ismeretlenbe. 2 nappal a rajt előtt, 2 óra leforgása alatt 3 ember lépett vissza, ezzel ránk hagyományozva egy teljes maratont. Ezen a pontot reménytelennek tűnt az indulásunk, de a csapat hihetetlen sebességgel szétosztotta a jutalom 42 km-t. Lukács Zoli bevállalta a hiányzó biciklis kísérő szakaszokat, délutánra elzavartuk a viharfelhőket, megint tiszta volt a kép, péntek estig. A tészta-partyn Ulrik szólt, hogy a Suhanj! sátornál kell lennie, így a vállalt szakaszát nem tudja lefutni. Plusz 5 km! Már semmiség! Újra át kellett szervezni az első 6 szakaszt. A logisztikát is „finomítottuk”, éjfél után ismét láttuk a fényt az alagút végén, bár a tekintetekből úgy éreztem nem mindenki tudja, mikor hol kell lennie, de elszántan indultunk … aludni, mégis csak reggel 6 kor rajt. Innen már egyenes út vezet a célba. Gondoltuk. Nagyobbat nem is tévedhettünk volna.
Rövidke, pihenést nem hozó alvás után, kis csapatunk indult Tihanyba, a rajthoz. Sok álmos ultrafutó közé beálltam Nehézbombázós rajtszámommal és alkatommal, nem kicsit lógtam ki. Álcázásból felvettem a jó érzékkel kiválasztott, versenypólót. Innen már nem volt visszaút, nekiindultunk az ismeretlennek. Mindjárt egy kedves emelkedővel kezdtünk az apátságig, szerencsére utána kellemes lejtő következett. Itt még előzésre is vetemedtem.
(Csányi Anita felvétele)
Rosszul emlékeztem a táv hosszára, 5 km környékén már nagyon vártam a frissítőpontot, de addig még 800 m és egy kis emelkedő volt. Mire elértem a váltáshoz, kezdett a nap ébredezni, megmutatta egyik hátrányos tulajdonságát a fekete póló. Szerencsére Zsigri Szabolcs átvette a stafétát, így szombatra véget is ért a szereplésem.
Szabolcsot DK Gergő váltotta, kemény terepszakasz vége felé érkezett meg a biciklis kísérőnk, így a teljes csapatot – szurkolókkal kiegészítve – vehette fel a TV2 stábja Vizl Péter váltásán.
Itt fogant meg az életmentő ötlet, hogy Schmidt Zoli és Lukács Zoli, a tervekkel ellentétben, végig megy a csapattal az északi oldalon, ezzel feladva a pihenés lehetőségét, viszont segítve az éppen futó csapattársat. Innen minden szépen ment a maga útján, jöttek a telefonok a váltásokról, mentek az SMS-ek Szabó-Botrágyi Anitának az élő közvetítéshez.
Megvártuk a csapatok rajtját, szenvedtünk a melegtől, hihetetlen teljesítmény ebben az időben futni. Ezután irány Siófok, ahol DK-Team bevállalt két frissítőpontot, egyiken vállaltunk segítő szerepet. Érdekes élmény volt a „pult” másik oldalán állni. Főleg amikor a strandolók hazaindultak. 1 óra alatt még a sátrat is el tudtuk volna adni.
Továbbra is szépen darálták a bevállalt távokat a fiúk. Vizl Petit, egyik vendégszereplőnk Tóth Gergő váltotta, aki saját csapatában is komoly szerepet vállalt a sikerük érdekében. Majd Pusztai Lacira került a sor. Ezután Mátyás-Peti Csaba kezdte meg első szakaszát, Lukács Zoli pedig gondjaiba vette az elárvult kerékpárt. Majd rendre Zsigri Szabolcs, Schmidt Zoli, Kornhoffer Attila, Mátyás-Peti Csaba, Lukács Zoli, Máji Pisti, Gordon Ákos. Éjfél felé jártunk, ekkor már 19 órája talpon volt a csapat, sok-sok kilométerrel a lábakban. Mindenkinek egy-egy rövidebb szakasza volt még hátra a tervek szerint. Már a befutó koreográfiát terveztük, amikor Máji Pisti szólt, hogy a kisfia betegsége miatt haza kell mennie, ránk hagyná az utolsó 25 km-t. Szerencsére a csapat nagy része a frissítőpontnál volt, aránylag döntésképes állapotban. Gyors kupaktanács meghozta a döntést, nem kérünk külső segítséget, nem adjuk fel. Ha már 148 km-t megtettünk, eljutunk a célig, még ha négykézláb is kell bevánszorognunk. Elosztottuk a szakaszokat, átszerveztük a logisztikát, immár sokadszorra.
A Nehézbombázók csapattá kovácsolódtak a siófoki éjszakában!
A gyors osztás, szorzás után elindultunk a váltópontra. Párom pihenőt rendelt el, így leheveredtem a Darnay-téren. Számtalanszor futottam itt, de nem gondoltam volna, hogy valaha is a fűben végzem. 20 perc „heverészés” után jött a telefon Ákos eljött a váltópontról, nagyon kifutotta magát, jó lenne, ha elé mennénk. Találkozásnál derült ki, hogy Csabát is elérte a „kalapácsos ember”, a letekert 90 km és lefutott 21 km után, nem csodáltam. Mondtam neki, hazai pályán vagyok, kivilágított szakaszon, nyugodtan menjen előre a váltópontra, ott várják a többiek. Bicikli a csomagtartóra, Csaba a hátsó ülésre és az álmok mezejére lépett. Én pedig a 1,5 km-rel megnövekedett hazai szakasznak vágtam neki. Párom kocsival kísért, 2-3 helyen is bevárva, szerencsére gyorsan és esemény nélkül telt el az éjszakai szakaszom. Később a fényképről derült ki a fekete mez második hátránya, tudom, egy fejlámpa elkelt volna, de akkor nem lett volna ilyen jó a kép.
Haza mentünk fürdésre, frissítésre és bő egy órás alvásra. „Hosszú-pihentető” alvás után kapcsoltunk, hogy reggelizni is kellene, nem csak nekünk, hanem harcostársainknak is. Bevásárlás után, az autóban készültek az egyen-csomagok, két szendvics két müzli, hűtőtáskában hideg víz. Elég spártai, de úgy láttam, ez senkinek nem okozott problémát. Mindenki hibátlanul teljesítette a szakaszát, így robogtunk Káptalanfüredre, ahol Lukács Zoli fülig érő szájjal száguldott a váltópontra. Élete leghosszabb távját futotta megállás nélkül, mindezt 21 km tekerés, 5 km futás és 28 óra ébrenlét után. Hajnalra Csabába is visszatért az élet, így már kerékpáros kísérővel vágtam neki a végtelen emelkedőnek. Jó idő volt, kezdett melegedni, a bicikliúton nem sok árnyék volt, de szerencsére hamarabb jött a váltópont, mint azt előre jelezték, így sikeresen teljesítettem a plusz szakaszom is. Ezen felbuzdulva, váltás után felajánlottam a csapatnak, mivel én az egy óra alvásommal pont egy órával aludtam többet, mint ők, ha kell, szívesen átvállalok még egy szakaszt. Pusztai Laci élt is a lehetőséggel, Ő is szerette volna megfutni a félelmetes utolsó szakaszt Lukács Zolival, így újabb szakaszt kaptam, a tervezetten felül a másodikat.
Káptalanfüreden beszélgetésbe elegyedtem egy sportos 50-es hölggyel, csak a szokásos váltásra várók udvariassági formái. Előbb váltottunk, a szakaszon heves biztatások között megelőzött, a váltóponton megint találkoztunk. Kiderült 62 éves, 3 éve kezdett futni és tavaly teljesítette a maratont. Közös erővel győzködtük a férjét, hogy ilyen példa mellett neki is el kellene kezdeni sportolni, remélem, azóta sikerült „jobb belátásra” bírni az urat.
Rövid taktikai megbeszélés után irány Balatonfüred. Nem találtuk a váltópontot. Nagy nehezen a sétány elejére keveredtünk, ahonnan csak 500 m a váltópont, hirdette egy tábla. Út menti átöltözés, és bemelegítés gyanánt irány a frissítőpont, ahol már Attila várt, neki „könnyű” volt oda találni, csak a nyilakat kellett követnie. Kiérve az árnyas sétányról fogtam csak fel, hogy szombat délben, délután micsoda emberfeletti küzdelmet vívtak a többiek a hőséggel. Szerencsére Laci elém jött, így Tihany kelet előtt véget vetett sivatagi vánszorgásomnak.
Felmentünk a célhoz, összeszedni a csapatot. Kényelmesre vettük a tempót, mert Laciék 55-60 percre becsülték a félelmetes emelkedő leküzdését. Ehhez képest 30-35 perc után megjelent Laci, majd nem sokkal élete legjobb idejével Zoli is. Hőségben, 31 óra ébrenlét és 208 km után, nem semmi akaraterő és kitartás szorult beléjük!
Szóval összeálltunk a befutóra, érmek a nyakba, alkoholmentes sör, jégkrém, még egy pár csapatkép és irány az egyetlen árnyékot adó fa. Mindjárt el is döntöttük, soha többet nem indulunk UB-n. LEGFELJEBB JÖVŐRE!
A DK-Nehézbombázók tagjai:
Gordon Ákos
Hortobágyi Gyula
Kornhoffer Attila
Lukács Zoltán
Máji István
Mátyás-Peti Csaba
Moós Gergely
Pusztai László
Schmidt Zoltán
Tóth Gergely
Vizl Péter
Zsigri Szabolcs
És végül a száraz tények:
A tervezett távom 9,2 km – tény 18,17 km
Vállalt átlagtempó 8 p/km – tény 7:21 p/km
Innen lehet fejlődni! 🙂