A dolgoknak megvan a maguk titkos rendeltetése, még akkor is, ha mi nem látjuk. És az ember furcsa szerzet: hamarabb kiönti a lelkét idegenekne, mint azoknak, akiket ismer. Ha másra nem, erre jó az internetes napló, ez a naplopó. Esetemben bizonyára igy van. Mert igy elmondhatom az igazat, amit más ember talán elhalgatna. Az igazmondást kevés dolog indokolja, a hazugságnak viszont végtelen sok oka lehet.
Amikor több hónappal ezelőtt utoljára irtam neked Barátom, még nem tudtam, mi vár rám. Azóta sok minden történt. Többen felhivtak telefonon, hogy mire fel a végrendelkezés. Én pedig azt mondtam: Olvassátok el figyelmesen azt a pár mondatot- nincs benne határidő, érvényességének lejárta nincs meghatározva. Mindazonáltal ne hidd Barátom, hogy az akkori jegyzetem üres szavak halmaza volt. Nem magamat akartam megölni, hanem az ördögöt. Mely belém költözött pár évvel korábban, és mint egy elhagyatott kastélyt a kisértetek, birtokba vette testemet. ez az ördög, mint minden démon és kisértet, akarata szerint változtatja alakját és halmazállapotát. Egyeseket füst alakban ront meg, másokat por alakban… Az én testemet folyékony halmazállapotban vette birtokba. Ezt az ördögöt alkoholnak hivják. Legalább is az én esetemben. A füst, a por, a tű sosem tudott maga alá gyűrni. De a vörös ördög, a folyékony démon…évekre birtokba vett, urammá és parancsolómmá vett, elvette családomat, barátaimat, pénzemet… Akkor jött a dugovicstituszi ötlet: ha megakarom ölni az ördögöt, akkor magammal kell rántanom a mélybe, s kötélen függve velem pusztul az ördög is.
Amikor eddig jutottam a testi- lelki erózióban, akkor jött a sikeres elvonókúra. Most már nem látom olyan undoritónak a világot, mint annak előtte. Derűre persze semmi okom, mert a világ attól még olyan, amilyen, én meg családtalanul, a magány csendjében heverek, mint a törött porcelán, melyet minden ésszerű ok nélkül vattába csomagolnak. Bükki vadászterületen, montenegrói házam odalett, fegyvereimet eladtam, a pénz egy részéből a lányaimat segitem. Egyikük az iker unokáim anyjaként nélkülöz, a másik kislányom három hónapos szentpétervári kurzust kapott, de a repülöjegyet a szülöknek kell állniuk.
Fent jártam hát a roncshalom tetején, ami magam vagyok. Vagy ha úgy képszerűbb: Odalent jártam az óceán fenekén, lepényhalak, pörölycápák és más tengeri szörnyek között. De érzek még magamban annyi erőt, hogy lemásszak a roncshalom tetejéről, összeszedjem az alkatrészeket és beinditsam a gépet, mielőtt végképp szétmarná a rozsda. És lesz elég erőm és levegőm feljönni a vizi mélységből, ahol pirannyák tépték a májamat, lidércek és szörnyek voltak társaim. Az ördög pedig olyan, mint a pénz, vagy mint a virus: ha elhagyja a rothadó testet, hamar friss vért keres magának.
Pokoljárásom útvesztőjében irtam egy regényt, már el is adtam a kiadási jogát, márciusban fog megjelenni Vadőrvér cimmel. Utána pedig elkezdtem tanulni egy szerepet mely egy öregedő szinészről szól, bár semmiféle felkérést nem kaptam erre, csupán szellemi frissességem megtartása érdekében tettem.
Végezetül immár derüsebb végrendeletet irok, szellemesebb ötletet találtam ki magamnak az öröklétre. Hamvaimat majd keverjétek össze puskaporral, töltsétek be harminchárom vadásztölténybe és sörétes fegyverekben süssétek el. Hadd szóljon! Hadd égjek el kétszer is: először a krematóriumban, másodszor puskacsövekben. Igy a Feltámadás megpróbáltatásaitól kétszeresen is védve leszek.
Calvero