Augusztus elejéig tart ki a  Kecskeméti Főiskola költségvetése, mondta a baon.hu-nak adott interjúban Danyi József rektor. Négy év alatt 1,33 milliárd forintot vont el az állam a főiskolától, az idén 25 százalékkal kevesebb állami forrást kapnak mint tavaly. 2008-ban még 2,82 milliárdból gazdálkodtak, most már csak 1,5 milliárdból.
A rektor azt mondta: eddig minden olyan pénzt, amit lehetett, a főiskolára költöttek, így energia takarékosságra, ablakcserére, szigetelésre, kazánok cseréjére, azaz az állami tulajdon megóvására. Ma ezért 30-40 százalékkal kevesebb energiát használnak fűtésre, mint a nagy felújítások előtt.

 

A nyolc autóból hármat hagytak meg: egy az anyagbeszerzéshez kell, egy a rektori és a dékáni hivataloknak, egy kisteherautó pedig a tangazdaságban szükséges. Megszüntették a szolgálati telefonok jó részét. Már 2011 eleje óta nem kap cafetériát kb. 500 dolgozó. Ezzel 80 milliót spóroltak, de ez a döntés sokaknak 10-15 százalékos reáljövedelem csökkenést jelentett.
Megszüntették a szakmai elismerések mellé korábban adott jutalmakat, a vendégtanárokat pedig arra kérik, hogy tiszteletdíj nélkül, ingyen tartsanak előadásokat. A kötelező nyugdíjazás miatt nyolc-tíz tudományos szaktekintélyüktől meg kell válniuk, akiknek pótlására nem sok esélyük van. Huszonhárom olyan kollégának mondtak fel, akik még nem nyugdíjasok, illetve nem határozott idejű szerződéssel dolgoztak. Ezen kívül negyven emberrel kellett közölniük, hogy nem tudják tovább foglalkoztatni őket, amikor határozott idejű szerződésük lejár vagy elérik a nyugdíjkorhatárt.
A rektor szerint nem tudnak többet spórolni. A rezsivel is vannak elmaradásaik, leveleznek a szolgáltatókkal, hogy ne kötbérezzenek, mert akkor tovább nő az adósságuk. Az ígéretek szerint a minisztériumhoz fordulhatnak majd segítségért, illetve lesz egy segélyalap, ahonnan esetleg igényelhetnek támogatást.